Feltétlen szeretet
Olyannak szeretlek, amilyen vagy…
… miközben a saját önkifejezési lehetőségeidet keresed és tanulod, amelyek révén kapcsolatba léphetsz a téged körülvevő világgal. Tiszteletben tartom, hogyan szeretnéd megtanulni a leckéidet.
Tudom, hogy ez így van jól, tudom, hogy pontosan az vagy, aki lenni szeretnél, és nem az, amit én vagy mások elvárunk tőled, akinek hiszünk téged.
Tisztában vagyok vele, hogy nem tudom, mi a legjobb neked, még ha időnként talán azt hiszem is, hogy tudom. Én nem jártam ott, ahol te.
És nem láttam a világot a te szemszögedből. Nem tudom, milyen tanulási feladatot választottál magadnak, hogyan és kivel szeretnéd megoldani, és mennyi időt szántál rá. Nem a te szemeddel nézem – honnan tudhatnám hát, hogy mire van szükséged?
Hagylak, hogy járd az utadat – nem ítélem meg a tetteidet, sem gondolatban, sem szóban. Nem tekintem tévedésnek, vagy hibának, amit mondasz, vagy teszel. Látom, hogy sokan sokféleképpen látjuk és tapasztaljuk a világot.
Bármikor fenntartások nélkül elfogadom a döntéseidet.
Egyáltalán nem ítélkezem, mert ha elvitatom a fejlődéshez, az útválasztáshoz való jogodat, akkor elvitatom a sajátomat és másokét is.
Azoktól, akik más utat választanak, mint én, amelybe én talán nem fektetnék energiát – soha nem tagadom meg a szeretetemet, amelyet Isten belém plántált, hogy árasszam magamból az egész világra. Mert ahogyan téged szeretlek, úgy fognak szeretni engem is. Azt fogom learatni, amit elvetettem. Elismerem a szabad döntéshez való egyetemes jogodat, hogy a saját utadat járd, és előrehaladj, vagy megpihenj, ahogy éppen jónak érzed.
Nem ítélem meg, hogy ez a lépés kicsi-e vagy nagy, könnyű vagy nehéz, felfelé vagy lefelé vezet, hisz az úgyis csak az én nézőpontom lenne. Lehet, hogy tétlennek látlak és ezt értéktelennek tartom, miközben te mégis gyógyírt adsz a világnak, csupán azzal, hogy létezel, Isten világosságával megáldva. Nem láthatom át mindig az isteni rend nagy összefüggéseit.
Az élet minden áramlatának elvitathatatlan joga, hogy maga válassza meg saját fejlődését, s én szeretettel vallom, hogy tiéd a döntés joga a saját jövődet illetően. Alázattal hajlok meg a felismerés előtt, hogy az, amit én a legjobbnak tartok, számodra nem feltétlenül helyes.
Tudom, hogy téged is vezetnek, csakúgy, mint engem, és egy belső késztetést követsz, amely megmutatja neked az utadat.
Tudom, hogy a sokszínű, vallás, szokás, nemzetiség, bőrszín és hitrendszer ezen a világon nagy gazdagsággal ajándékoz meg bennünket, és ebből a sokszínűségből sok minden a javunkra válik, és sokat tanulhatunk. Tudom, hogy mindannyian a magunk módján tanuljuk meg, hogyan vihetjük vissza a szeretetet és a bölcsességet a nagy Egészbe. Tudom, hogy ha valami csak egyféleképpen lehetne, arra csak egyetlen egy embernek lenne szüksége.
Én nem csak olyankor akarlak szeretni, amikor úgy viselkedsz, ahogy szeretném, és ugyanabban hiszel, amiben én. Nem akarok játszmázni veled, kérlek, Te se tedd velem!
Az a szeretet, amelyet érzek, Isten egész világát magába öleli. Tudom, hogy Isten része minden, ami él, s mélyen legbelül szeretetet táplálok minden ember, minden állat, minden fa és minden virág, minden madár, minden folyam, minden óceán és a világ minden teremtménye iránt.
Szerető szolgálattal töltöm az életem, s azon vagyok, hogy a lehető legjobb lehessek. Minden nappal egy kicsit jobban értem az isteni valóság tökéletességét, és minden nappal egyre boldogabb vagyok a feltétlen szeretet derűjében. Legyünk együtt a feltétlen szeretet forrásai itt a Földön.
Sandy Stevenson
Úgy tűnik az az érdekes helyzet állt elő, hogy a volt barátnőimmel végül mindig megszakad a kapcsolatom. A baj az, hogy én világéletemben arra törekedtem, hogy minden kapcsolatból úgy próbáljak meg kilépni, hogy ne rossz szájíz maradjon a másik után, hanem kellemes emlékek, sőt, ha mód van rá, ápolt jó viszony. Mert szerintem minden őszinte tiszteleten alapuló kapcsolat kincs. És egy már befejezett kapcsolat szerintem sokszor őszintébb lehet, mint egy élő akár. Ilyenkor már ugyanis sem megnyerni nem akarjuk a másikat, sem annak elvesztésétől nem félünk. Kvázi nem dominálnak érdekek a kapcsolatban többé. Legalábbis biztos nem annyi, mint előtte vagy közben. 🙂 Nos, ez idáig mindig sikerült is nekem. Néhányukkal nem maradt meg a rendszeres kontakt, de volt akikkel igen és úgy gondoltam kölcsönös tisztelet és szeretet maradt végül egymás iránt a kapcsolatunk után. Az érdekes az, hogy mégsem maradhatok velük a jelek szerint kapcsolatban, mert ez már a sokadik eset (arányaiban), mikor az új szerelem feketelistára tesz engem, mert „túl jó viszony” maradt meg köztünk. És még csak nem is találkoztak velem. Tehát valójában egyértelmű, nem is rám mondanak nemet, hanem bárkire, aki rajtuk kívül szeretetet kaphatna a kedvesüktől. Nem feltétlen szerelmet, de szeretetet sem. Ezt hívjuk ugye féltékenységnek. Tehát az egyenlet így néz ki, ha jól vezettem le (ok -> okozat):