Humoros, de tán némileg találó hasonlat. Igen, rögtön kifejtem… csak egy gyors történetet elméselek, mely valamelyik nap történt velem.
Metró mozgólépcső. Jó unintelligens magyar módjára a mozgólépcsőn mindenki cikk-cakkban áll, ez némileg zavaró, de hát ez van. Kénytelen vagyok egyhelyben állni, s a szembe, felfelé emelkedő emberek arcát vizslatni. Ezt is szeretem. Egyszercsak minden ok nélkül állam kissé megemelve, magamat kihúzva, ránézésre talán peckesen, egy pillanatig nem én álltam ott. Tényleg nem lehetett több egy másodpercnél és azonnal tudatosult is bennem, hogy egy ismerősömtől átvett mozdulatot „manifesztáltam” éppen. Öntudatlanul, minden ok nékül. Ez a rövid kis élmény indította be az agyam. Miután tudatosult bennem, hogy ez kitől átvett mozdulat, rájöttem valamire, (amit már Shrek is kifejtett, csak kicsit másra kihegyezve és nem rózsával, hanem hagymával. 🙂
Olyanok vagyunk mint egy rózsabimbó. A szirmok alkotják a mi személyiségünk (az Ego-nk). És legbelül a bibe volnánk mi. 🙂 Minden egyes szirom egy-egy a környezetünkből felvett viselkedési, gondolkodási minta. Aputól, anyutól, nagymamától, szomszédtól, osztálytárstól, kollégától, szerelemtől, szeretőtől, baráttól, ivócimborától stb. Ez mind-mind alkot minket, azaz valójában nem minket, hanem a személyiségünket. Ami nem mi vagyunk ugye. Valahol igen, de igazából nem. (Ezzel foglalkozik ugye többek közt az önismeret.)
Amiről most írok, talán evidens dolog sokak számára. Én sem magam találtam ki. Eddig is tudtam. Csakhogy most tudatosult. És itt a kulcsa annak, hogy miért is beszéljünk, olvassunk olyan dolgokról, amiket mindenki tud. Mert a legszembetűnöbb, legegyértelműbb dolgokat a legnehezebb néha megérteni. Mert kiszúrja a szemünk. (Nem látjuk a fától az erdőt.) Ezért kell egy-egy könyvet is például többször is újraolvasni időnként. Mert ugyanazokat a szavakat, mondatokat olvasod el sokadszorra is, mégis mindig más-más résznél mondod azt, hogy „AHA! Hát persze! Hogy ez eddig nem esett le…!”
Tehát felismertem kitől származott az a mozdulat. És akkor rájöttem, hogy ha éber az ember és jelen van, gyönyörűen fel lehet ismerni, melyik megnyilvánulásunk kitől származik. Innen pedig már csak egy apró lépés annak tudatosítása, hogy EZEK NEM MI VAGYUNK. Csupán a világunkból mágnesként felvett minták kusza egyvelegének egy picinyke darabkája. És ha ebbe belejövünk, és elkezdjük tudatosan lefejteni a szirmokat, a bimbó lassan kivirágzik és ha szerencsénk van, még ebben az életben meg is élhetjük valódi énünk kivirágzását 🙂 (Ez tehát csupán egy aprócska, ám annál hasznosabb önismereti gyakorlat. Ki lehet próbálgatni.)
Érdekesnek találtad? Oszd meg másokkal is:
egy kérdésem van: biztosan van bibe?;]
Naná! 🙂
Érdekes írás ismét 🙂
Nem akarok kötözködni, de ha lefejtjük a szirmokat nem nyíló rózsabimbó lesz hanem egy kopasz bibe! :)) Nekem is az volt az első gondolatom, mint Tamásnak! Ez azért kicsit félelmetes dolog, hogy mindent dobjak le magamról – mint az elszáradt szirmokat 🙂 – amiről eddig azt hittem én vagyok? És mi van ha nem tetszik az aki alatta van? 30 (ööö…ja, nem tegnap óta már 31 🙂 ) évembe telt felépíteni azt az embert aki most vagyok és kezdjem elölről?Szinte hallom Peti válaszát: Ezt csak az EGO mondatja veled! Persze-persze, de jól nyomja, könnyű hinni neki! 🙂
egyébként a shrekes hagymadolog azért tetszik nekem jobban, mert a hagymából a rétegek lefejtése után végül semmi nem marad :)egyébként jobban hiszek a tabula rasa elvnek, vagyis hogy tisztán indulunk gyerekkorban és erre rakódnak azok a rétegek, amelyek végső soron meghatároznak minket – és bizonyára ezeket másoktól vettük át, építettettük beaz ego/egyén szerepe szerintem ott van, amikor a kapott anyagot feldolgozzuk. mert lehet bután, agyatlanul átvenni és beépíteni egy nem kompatibilis tulajdonságot csak azért, mert majmolunk valakit, és lehet megízlelgetve, felfogva, módosítva is befogadni – és akkor már nem is tűnik másénak, mert átszíneztükde akkor meg nem is szirom? :)neeehem. nem veszek el a rétegek közt, csak hántom-hántom-hántom :)kellemes hétfőt! ;]
Nem kell a szirmokat eldobni! („Hisz akkor valóban nem lesz a virágból semmi, csak a kopasz bibe 🙂 „) Csak tudd, hogy azok csak szirmok és nem Te vagy!
a közösség mindíg formálja, alakítja az embert, de a legbelső értékét, formáját az ember szerintem nem tudja levetkzőni… A kisgyerekeknél jelenik meg a legelőször az „utánzás, másolás”.. majd a tiniknél, (emlékezzünk vissza csak, :-), valami pop vagy rock sztárra hogy szeretettünk volna hasonlítani )…. ,de szerintem 30 körül már nem igazán tud hatni a környezet…
„30 körül már nem igazán tud hatni a környezet… „Nem értek egyet. Nagyon sokan felnőttként is beleesnek abba a hibába, hogy belekerülnek egy társaságba és kivetkőznek magukból. Elkezdenek italozni, stb. Szerintem ez nem kor függő.A másik, hogy a szirmokat direkt is lehet növeszteni. Anthony Robbins módszere épp az, hogy válasz magadnak megfelelő követendő példákat és modellezd le a működési mechanizmusaikat. Ezek majd beépülnek és azzá válsz ami szeretnél lenni. Ha pozitív értelemben is, de mi ez ha nem utánzás? 🙂
Szerintem 30 felett is „majmolunk”, felvesszük mások mintáit. Mégpedig egész egyszerűen azért, mert meg akarunk felelni az éppen aktuális környezetünknek. Biztos magatokon is észrevettétek, hogy más-más társaságokban, más-más emberekkel máshogyan viselkedtek. Mert be akarunk illeszkedni, nem szeretnénk kilógni. (Meg aztán, még a végén önmagunk lehetnénk 🙂
próbálunk majmolni, de ez nem kényelmes…. :-)) nem jó állapott…. Mindíg add önmagad és akkor nem érhet meglepetés.
Ó, ha rózsa bimbólehetnék!Rám szállnának szépena lepkék!Kicsi szívem vélükdobogna!Nem lennék ilyen nagyottromba!Ezt a vágyam senkise érti,se gyerek, se nő ésse férfi!Senki, senki itt avilágon,mi is az én titkosnagy álmom!Gabriel: Jól mondta Peti: nem kell letépkedni a szirmokat, csak tudd, hogy nem te vagy!Tamás: „a hagymából a rétegek lefejtése után végül semmi nem marad :)” atomira mókás, jót nevettem ezen! 🙂 🙂
pedig ez véresen komoly! :]http://www.scsv.nevada.edu/~susanb/jblog/archives/onion.jpgennyire komolyan veszem a metaforákat!hehe
Óóó, milyen szép :)) Látjátok mennyivel fényesebb ahogy haladunk befelé? 🙂
Ez igazából úgy kezdődött, hogy Isten megteremtette a világot. Aztán ….A Buddhisták és köztük Osho is hasonlóan vélekedett ezekről a dolgokról.Az a lényege, hogy amikor az ember megszületik, akkor elkezd gondolkodni. Gondolatok sokasága alakul ki, melyek rendszert alkotnak valamilyen kapcsolatok formájában.Igazából a halálunk vet véget az egonknak, mert a gondolkodás képessége is hátramarad. Van egy módszer, amivel letisztulhatunk,Hagyd, hogy ne legyen szereped. A szerepünket folyamatosan fenn kell tartanunk. Ez tart minket életben. De ha nem tartod fenn, akkor is életben maradsz, mert vannak rá intézmények. Csak nem lesz felelősségérzeted sem.Bármit is mondasz, az az ego megnyilvánulása. Az igaz egyéniségünk hallgat és nem gondolkodik.Sok módja van annak, hogy a szirmokat lehántsuk. De kérdem én, hogy szükség van e erre? Úgy gondolom, hogy ezt ítélje meg mindenki saját maga.
Örülök, hogy van aki érti mire gondoltam!
szerintem többen értjük, max. nem értünk egyet részben/teljesen ;]
Vagy nem minden részletével értünk egyet. De ha bármi is jól kisül belőle, akkor úgy gondolom, hogy megérte megírni. És szerintem ez meg is történt.:)
Igazad van, az ember átveszi a környezete szokásait, szójárását, mozdulatait. A megfelelősség, hogy hozzá(juk) tartozom, én is olyan vagyok. Ami nem feltétlenül baj, csak tudjuk hogy kik vagyunk valójában :-))))
Az, hogy tudjuk, hogy kik vagyunk valójában, nos, hát ez az élet egyik nagy dilemmája (szerintem). Mert Te, kedves éppenolvasó, tudod, hogy ki is vagy Te valójában? 🙂 Megszületünk, ez az, ami bizonyos. Talán akkor még te vagy Te, én pedig Én. (A kettő lényegében ugyanaz, de ezt most hagyjuk.) Aztán, ahogy cseperedünk, bizonyos külső (!) véleményekből, visszajelzésekből „megtudjuk”, hogy kik is vagyunk mi. De ezek a külső vélemények alapján felvett „tulajdonságok” valóban mi vagyunk? Te az vagy akit mások látnak? :)”A szirmok alkotják a mi személyiségünk” Nem, sajnos nem. A mi személyiségünk sajnos nem mi vagyunk. Az egyéniség az más. A személyiség pedig az, aminek mások látnak bennünket. Természetesen ez csak az én véleményem. 🙂