Humoros, de tán némileg találó hasonlat. Igen, rögtön kifejtem… csak egy gyors történetet elméselek, mely valamelyik nap történt velem.

 

Metró mozgólépcső. Jó unintelligens magyar módjára a mozgólépcsőn mindenki cikk-cakkban áll, ez némileg zavaró, de hát ez van. Kénytelen vagyok egyhelyben állni, s a szembe, felfelé emelkedő emberek arcát vizslatni. Ezt is szeretem. Egyszercsak minden ok nélkül állam kissé megemelve, magamat kihúzva, ránézésre talán peckesen, egy pillanatig nem én álltam ott. Tényleg nem lehetett több egy másodpercnél és azonnal tudatosult is bennem, hogy egy ismerősömtől átvett mozdulatot “manifesztáltam” éppen. Öntudatlanul, minden ok nékül. Ez a rövid kis élmény indította be az agyam. Miután tudatosult bennem, hogy ez kitől átvett mozdulat, rájöttem valamire, (amit már Shrek is kifejtett, csak kicsit másra kihegyezve és nem rózsával, hanem hagymával. 🙂

 

Olyanok vagyunk mint egy rózsabimbó. A szirmok alkotják a mi személyiségünk (az Ego-nk). És legbelül a bibe volnánk mi. 🙂 Minden egyes szirom egy-egy a környezetünkből felvett viselkedési, gondolkodási minta. Aputól, anyutól, nagymamától, szomszédtól, osztálytárstól, kollégától, szerelemtől, szeretőtől, baráttól, ivócimborától stb. Ez mind-mind alkot minket, azaz valójában nem minket, hanem a személyiségünket. Ami nem mi vagyunk ugye. Valahol igen, de igazából nem. (Ezzel foglalkozik ugye többek közt az önismeret.)

 

Amiről most írok, talán evidens dolog sokak számára. Én sem magam találtam ki. Eddig is tudtam. Csakhogy most tudatosult. És itt a kulcsa annak, hogy miért is beszéljünk, olvassunk olyan dolgokról, amiket mindenki tud. Mert a legszembetűnöbb, legegyértelműbb dolgokat a legnehezebb néha megérteni. Mert kiszúrja a szemünk. (Nem látjuk a fától az erdőt.) Ezért kell egy-egy könyvet is például többször is újraolvasni időnként. Mert ugyanazokat a szavakat, mondatokat olvasod el sokadszorra is, mégis mindig más-más résznél mondod azt, hogy “AHA! Hát persze! Hogy ez eddig nem esett le…!”

 

Tehát felismertem kitől származott az a mozdulat. És akkor rájöttem, hogy ha éber az ember és jelen van, gyönyörűen fel lehet ismerni, melyik megnyilvánulásunk kitől származik. Innen pedig már csak egy apró lépés annak tudatosítása, hogy EZEK NEM MI VAGYUNK. Csupán a világunkból mágnesként felvett minták kusza egyvelegének egy picinyke darabkája. És ha ebbe belejövünk, és elkezdjük tudatosan lefejteni a szirmokat, a bimbó lassan kivirágzik és ha szerencsénk van, még ebben az életben meg is élhetjük valódi énünk kivirágzását 🙂 (Ez tehát csupán egy aprócska, ám annál hasznosabb önismereti gyakorlat. Ki lehet próbálgatni.)

Érdekesnek találtad? Oszd meg másokkal is: