Nem vagy már…

Most volt a 10. érettségi találkozónk. Meglátogattuk a temetőben egy korán eltávozott osztálytársunkat is, valamint előkerült egy búcsúztató szöveg, amit anno még én írtam a pajtásunk halála után. Először nem is emlékeztem az írásra, de ahogy a kezembe kaptam és olvasni kezdtem egyből felderengtek a sorok. Az én gondolataim voltak. Egy 17 éves kamaszé, aki épp elveszítette újdonsült jóbarátját, s most csak értetlenül bámul maga elé…:

Elmentél, s minket itt hagytál. Egyedül a problémáinkkal A problémáinkkal, melyek valaha a Tieid is voltak. Együtt könnyebb lett volna. De nem. Elég – gondoltad. Úgy érezted, nem ez a Te világod. Szerettünk… Szeretünk, s szeretni fogunk örökké. Szinte mindenben egyformák voltunk, Te és én. Terveket szőttünk, bulliztunk, és mindig megértettük egymást… Most mégsem értelek. Minden összezavarodott bennem.

Miért? Erre a kérdésre már sosem kapjuk meg a választ. Csak ülök, nézek magam elé, és egyre csak törnek fel az emlékek. Lassan egy könnycsepp csordul ki a szemem sarkából. Hiányzol… Órákon oda-oda pillantok a helyedre. De nem vagy ott.  Már nem leszel soha. Nem vagy már…

Te voltál az első. De miért pont Te? Lett volna megoldás, de Te már nem bírtad… Bármerre nézek, mindenről Te jutsz az eszembe. Miért? Bizonyítani akartál ezzel, vagy… Nem értem… Rám, ránk, mindig számíthattál volna.

Szerettünk… mindig szeretni fogunk. Mit hagytál? Nem sokat. Pár kép a régi szép időkből, pár szám, miket ha meghallok, a szívem összeszorul. Te jutsz róluk eszembe. Nem tudom mi lenne a jobb…, elfelejteni Téged, vagy sem. De tudom sohasem foglak Téged teljesen. Nem lehet. Talán nem is baj. Nem szabad! A legjobb barátom voltál. S az is maradsz örökre. Lesz majd új “legjobb barátom”, de ha Te itt lennél, akkor nem…

De MIÉRT?!? Okos voltál, találékony, tehetséges. Sokra vihetted volna, de Te is, mint én, a mának éltél…, s ezekkel mit sem törődve véget vetettél életednek…

Szerettünk, s szeretni fogunk. De tudom…, s Te is biztos ezt akarod: az Élet megy tovább.

Ágoston Péter
1999.09.03., Paks

Pár éve már nem bukkan fel álmaimban. Túl vagyok rajta. Nyugodjék békében.

 

Czékmán Szilárd emlékére

Az Első Pesti Teaház még mindig a régi!

Egy ideje elfogyott a puerh teám. Ráadásul mikor legutóbb teázni voltam az egyik kedvenc teaházamban – a Potalában, ott sem tudtam venni, mert épp ők kifogytak. Ma Budán jártam a Fény utcai Piac-nál, ahol van egy szép kis teabolt, gondoltam bemegyek, aztán veszek végre puerh-t, mikor eszembe jutott, hogy inkább elnéznék az Első Pesti Teaházba, úgyis rég jártam ott, meg aztán itt Budán azért mégsem a legolcsóbb a tea. Meg is néztem a telefonomon a weblapjukat, hogy nyitva vannak-e, vagy egyáltalán létezik-e még az üzlet, de sajnos csak egy üres fehér lap jött be. Fel is hívtam egy jóbarátomat – aki az üzletet megmutatta nekem még anno, hogy nézze már meg, hátha csak az okostelefonomon nem jön be a weblap, de neki sem jött be, és ő sem járt arra jó ideje. Hmmm. Talán már bezárt? De aztán végül mégis úgy döntöttem, nem nagy kitérő hazafelé, elmegyek arra, megnézem azért én, hátha mégiscsak sikerrel járok az Első Pesti Teaházzal. Legfeljebb ma sem veszek puerh-t.

Jól tettem, mert sikerrel jártam. És megint csak meg kellett állapítanom, hogy ez a kedvenc teaboltom Budapesten. Rengeteg teabolt van a városban, ezekből sok plázákban, bevásárlóközpontokban. Többnyire szép, tágas, dizájnos boltok ezek, de valami hiányzik belőlük. Az ember. Persze, eladók vannak mindenhol. De a legtöbb esetben ezek olyan emberek, akik pl. nyári munkás diákok, vagy 1-2 évet ott töltő eladók, akik addig dolgoznak csak ott, míg nem találnak jobb állást. Persze nem hibáztatom őket ezért, nem ide akarok kilyukadni.

A jó kereskedő egyik ismérve – szerintem legalábbis, hogy az eladást nem csupán úgy értelmezi, mint a portékájának pénzre való becserélését. Mert a dolog ennél többet jelent. Keresi a portékájának a gazdáját. Azaz keresi azt az embert, akinek pont az ő portékájára van szüksége. Aki a legjobban megbecsüli az ő portékáját.

Az Első Pesti Teaház még mindig a régi!

Ilyen embernek vélem az Első Pesti Teaház tulajdonosát is, aki már 16. éve van a piacon. Sztem vagy egy órát töltöttem el ott, és végülis bőven többet vásároltam, mint amit eredetileg terveztem. A tulajjal kellemesen elcsevegtünk mindenféle dolgokról, miközben kedvesen megkínált egy pohár hűsítő teával (jelzem, nem teázóról van szó, hanem teaboltról). Beszélgetésünk alatt kiderült, ő is tudja: a törzsvendégek megszerzése a kulcs, és az, ahogyan a vásárlókkal foglalkozik, szerintem épp a megfelelő irány ehhez. Egy kis odafigyeléssel, kedvességgel sikerült elérnie, hogy legközelebb is nála vásároljak – akár egy kis kitérő árán is.

Apró, zsúfolt boltocskáról van szó egyébként, de talán pont ettől családiasabb a hangulata. Hamarosan új weblappal lesznek elérhetőek online, de addig is minden tea kedvelőt szívesen látnak személyesen az Első Pesti Teaházban:

 

1137 Bp, Katona József u. 5. (nem messze a Nyugatitól)
Telefon : 1/359-3028
GEO : 47.512409 , 19.055995

 

Hasznosak-e a lánclevelek? – Döntsd el magad!

Szia!

Ez egy újabb továbbküldős levél. Ám rendhagyó féle. Olyasmi, tudod, mint amik 5, vagy akár 10 éve keringenek a neten, hogy a kisbaba beteg és az AOL meg a Microsoft meg a mittudoménki ad 10 centet minden továbbküldött levélért a megmentésére, meg a Nokia vagy tudomisénki laptopot sorsol a levelet továbbküldők közt, meg a szerencselevél, amit ha nem küldesz tovább x napon belül, szerencsétlenséget hoz, ha meg továbbküldöd, szerencsét. Na, ez is valami ilyesmi, kivéve azt, hogy ami ebben lesz leírva, az igaz.
 
Ha Te is ilyen notórius továbbküldözgető vagy, akinek a Kimenő levelek mappája tele van “Fw: fw: fw:…” tárgyú ostoba levelekkel, akkor ez a levél Neked szól elsősorban. Természetesen, akinek meg nem inge, ne vegye magára! A levél tudást igyekszik adni, olyan információkat, amikkel nem feltétlen rendelkezhet mindenki, aki elektronikus levelezést használ.
Elmondanék néhány tényt kezdésnek:
  1. NEM tudja senki nyomon követni azt, hogy te kinek, milyen email-eket küldözgetsz. (Kivéve az email szolgáltatód, de ő nem fogja ezt kiadni harmadik félnek, maximum a rendőrségnek, vagy más hivatali szervnek, ha az nyomozáshoz szükséges, de magánszemélyeknek vagy cégeknek soha.) Mit gondolsz, ha ez így lenne, beszélhetnénk levéltitokról?
  2. Ha beteg akárki megsegítéséről van szó, először vedd a fáradságot, és ellenőrizd le a sztorit, mert az esetek 95%-ban vagy soha nem is volt igaz a történet, vagy igaz volt, de még évekkel ezelőtt, és azóta már vagy meghalt, vagy meggyógyult az illető. (Hogy hol tudsz 2 perc alatt utánanézni ezeknek, arra még visszatérek.)
  3. Az ilyen kamu láncleveleket szép “magyar” szóval úgy nevezzük HOAX. Csak érdekességképp.
Mit érsz el a továbbküldött levelekkel?
  1. Gondolj vissza, hány megsegítős levelet küldtél tovább, és ezekből hány esetben segítettél ténylegesen? Valószínűleg letudtad a lelked megnyugtatását azzal a tudattal, hogy vagy 30 embernek továbbküldted a levelet, amiről azt sem tudod igaz-e. Elégedetten, talán még büszkén is dőltél hátra székedben, de Te magad egyébként a kisujjad sem mozdítottad, nem telefonáltál, nem utaltál, stb. (Mert ha telefonáltál volna legalább, akkor már az kiderült volna, hogy kamu az egész, és vége is a sztorinak.)
  2. Ha még arról is szól a levél, hogy CC-zd a Microsoft, AOL, vagy egyéb, pénzét osztogató szervezet egyik munkatársát, akkor egyértelmű, hogy A: kamu, vagy B: kamu és e-mail cím gyűjtés a cél.
  3. Rengeteg értékes email címet adtál ki a spam gyűjtőknek azáltal, hogy a hatszázadszor továbbküldött levélből mindenki más után Te SEM törölted ki az előző címzettek hatalmas listáját, így a levél nagyjából úgy néz ki, hogy 3 oldalnyi email cím, és 10 soros szöveg (ami egyébként valószínűleg óriási badarság.) Mikor egy ilyen levél valahogy eljut egy adatbányászhoz, az valószínűleg szép pénzekért fogja a Te és a sok másik szerencsétlen email címét eladni cégeknek, akik szintén szép pénzekért küldenek majd ezekre a címekre kéretlen reklámleveleket (spam-eket) kihagyhatatlan utazási ajánlatokról, olcsó Viagráról, pornóoldalakról, stb. Köszönöm Neked, hogy hozzásegítettél ezekhez.
  4. Amit ilyenkor küldesz, az egyrészt önmagával is terheli a postafiókokat feleslegesen, másrészt a sok spam, amik ezeknek (is) köszönhetően jönnek utána, szintén. A levelező szerverek erőforrásairól most nem beszélnék külön.

Jótanácsok, ha Te mégis továbbküldözgetnél: 

  1. Ellenőrizd le, hogy amit továbbküldözgetnél, igaz-e! Erre több oldal is van, ami segíthet. Pl: 
    http://www.urbanlegends.hu/ vagy http://www.urbanlegends.hu/category/hoax/ (Városi legendák gyűjtőoldala)
    http://index.hu/tech/hoax/ (Az index.hu hoax rovata)
    de a legegyszerűbb, ha a Google-be beírod a levél egy jellemző mondatát, vagy címét és mellé írod, hogy hoax.
  2. Ha ne’adj’isten tényleg megállja a helyét amit továbbküldenél, töröld ki a levélből az előző címzetteket, mielőtt továbbküldöd!
  3. Ha esetleg nem tudnád, 3 féle címzési mód/mező van az email-eknél.
    “Címzett:” (To:)
    “Másolatot kap:” (Cc:)
    “Titkos másolat:” (Bcc:)
    Ha a “Titkos másolat:” mezőbe írod a címzettek email címét, akkor ők nem fogják látni a többi címzettet, mikor megkapják a leveled. Folyománya: mindenkinek védve maradt az email címe a többiektől. (Nyilván vannak esetek, mikor kell, hogy a címzettek tudjanak egymásról, de a továbbküldözgetős levelek esetei nem ilyenek.)

Kérlek, amennyiben felismerted annak jelentősségét, amit itt próbáltam elmagyarázni, 

  • küldd el ezt a levelet azoknak, akikről tudod, hogy nekik is szól;
  • mentsd el ezt a levelet magadnak, akár a levelesládádba, akár a gépedre, és ha legközelebb kapsz egy fentebb leírt típusú “Fw: fw: fw: Ha nem küldöd tovább, nincs szíved…” levelet, kérlek küldd ezt vissza a feladónak, vagy akár egy “Válasz mindenkinek/Reply all” válasszal a többi címzettnek is;
  • küldd tovább akár iwiw-en is, vagy a többi olyan helyen is, ahol az emberek előszeretettel küldözgetnek tovább bugyuta, értelmetlen, kéretlen leveleket.

Próbáljuk meg könnyíteni a levelesládáink terhelését, és nehezíteni az adathalászok munkáját! Köszönjük!

 

 

Nospam

 

A levél letölthető innen: http://www.scribd.com/doc/46763165/Hasznosak-e-a-lanclevelek-%E2%80%93-Dontsd-el-magad

Gondolatok: WikiLeaks és a magyar médiatörvény

Épp tegnap néztem meg a WikiRebels című, közel egy órás dokumentumfilmet a WikiLeaksről, röviden összefoglalva annak történetét Assange tinihacker korszakától napjainkig.

Érdekes kérdés ez, ugyanis itt valóban olyan horderejű titkos anyagok kerülhetnek napvilágra (és úgy tűnik fognak is), melytől diplomáciai egyezségek robbanhatnak fel, újabb háborúk, felkelések, lázadások, stb gyúlhatnak lángra. Akár. Alapvetően én is egyetértek azzal, hogy mindig az igazságot kell keresni, az őszinteségre kell törekedni. Meg aztán előbb-utóbb úgyis mindig kiderülnek a sumákolások. Viszont azt is hajlandó vagyok belátni, hogy az ember sötét birka. Tény, hogy kezdünk talán tudatosodni, s elengedni a kondícionáltságunkat, de ez egy lassú folyamat, mondhat nekem akárki akármit a mindenféle közeljövőbe prognosztizált, óriási, bolygó szintű tudatváltásokról. Ez nem fog egy, vagy két év alatt végbemenni. Talán öt alatt sem. Azt gondolom, addig pedig, míg ez nem jön el, s a birka ember van nagyobb többségben, igenis szükség van arra, hogy valaki terelje a birkákat.

Folder_small

Felülről, nagyhatalmi eszközökkel nem lehet az emberek belső milyenségén változtatni. (Az megint más kérdés, hogy akik ott fenn csücsülnek, azoknak nem is érdekük ez, tökéletesen kényelmes nekik, hogy van egy szép nagy birka nyájuk.) Programozottak vagyunk, kondícionált elménkkel azonosulva zombiként éljük le életünket, s ezen törvények, szabályok, vagy más társadalom és egyéb környező behatások nem tudnak változtatni semmit. A programot átírhatják benned, de ettől még mindig gép maradsz. Lehet, hogy jobboldaliból lassan baloldalivá válsz, vagy épp fordítva. Vagy már mással akarsz foglalkozni, mint eddig, mert azt láttad, azzal többre mennek az emberek. Tök mindegy. Így is, úgy is agymosott vagy, nem önmagad, hanem egy társadalom által kreált nagy katyvasz. A személyiséged (melynek minden darabja szinte más-más emberek elvárásaiból, programjaiból áll), teljesen átvette az uralmat valós éned felett, s ezen csak alulról építkezve, belső indíttatás hatására lehet elkezdeni változtatni. Mindenkinek magának kell felismerni a elméje kondícionáltságát, az elméjével való téves azonosulását, szépen lassan, lépésről lépésre. (A betegnek kell akarni gyógyulni, de ahhoz előbb a betegségét kell elfogadnia, hogy az bizony létezik.) Majd ha a tudatos emberek elérik a kritikus tömeget, akkor beszélhetünk arról, hogy “az igazság mindenek felett“. Addig könnyen lehet, hogy inkább csak olaj a tűzre. (Ha nagyon kicsiben, leegyszerűsítve nézzük, képzeld el, hogy megkérded a barátodtól, barátnődtől, hogy tetszik-e neki az alakod úgy igazán? Elvárod tőle az őszinte választ. Mire ő őszintén megmondja, hogy valójában nem. Vagy csak annyit mond, hogy hát, nem vagy egy bombanő/adonisz, de nyugi, nem vagy ronda se azért. Csukd be pár másodperce a szemed, képzeld el a szituációt. Ugye, hogy fel lennél háborodva? Ugyanis nem vagyunk mi még készek az igazságra. Valójában nem azt vártad, hogy őszintén válaszoljon. Hanem, hogy őszintén válaszolja azt, amit te hallani akartál…)

Ám úgy tűnik, valahol belül mégis vágyunk a legtöbben arra, hogy tudjuk mi az ábra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az új, gyönyörű, médiatörvényünk által gerjesztett (immár nemzetközi) közfelháborodás. Nem szeretjük, ha befogják a szánkat, a szemünket, vagy a fülünket. (Persze talán ez is csak onnan ered, hogy az ember alapból minden tiltásnak zsigerből ellene van ugye. A bajunk a tiltással van, nem a tiltás tárgyával elsődlegesen. Azzal is, de nem az a fő probléma.) Innen jutott eszembe egy apró párhuzam a WikiLeaks és a mi kis problémánk között. A WikiLeaks ugyanis pont a mi problémánkra adott megoldás, csak kicsit nagyobb volumenben. A nyilvánosságtól, a nagyhatalmak által elzárt információkat tesznek közzé. Képzeljük el, hogy valaki létrehoz egy mini WikiLeaks-et külön magyaroknak. Minek? Mert várhatóan lesznek olyan cikkek, blogbejegyzések, stb, mik itthon nem láthatnak napvilágot, mert nem tetszik a kialakuló (modernkori) diktatúrának. A helyzetünk szinte tökugyanaz, mint a nagyvilági. Csak kicsiben.

Élet a Twitteren és túl azon

  1. Tegnapelőtt a barátnőm egy Twitter üzenet kapcsán leírt egy gondolatsort, amiből aztán kisebb sértődés, és egyéb kalamajkák lettek, aminek a végeredménye az lett, hogy azt veszem észre, hogy sír a fotelben, és ölében a laptoppal, látom, hogy épp törli a Twitter üzeneteit egymás után, egyesével 10 nappal ezelőttről kezdve. Mi történt? Valaki írt valamit, ez elindított egy gondolatot, ő ezt megírta, majd valaki aki ezt magára vette, DM-ek sokasága, nyilvános helyesbítés, újabb DM-ek sokasága, üzenetek visszatörlése, stb, stb.
  2. Ma, valaki kiírt egy üzenetet Twitteren. Erre reagáltam. Erre a reakció sértődés, bennem való csalódás kinyilvánítása, majd DM-ben mástól egyetértő bólogatás, megint mástól ejnye-bejnye, juj, nem tudod mibe nyúltál, nem is ismered, stb, stb.

Hát most elmondom, hogy mi a véleményem a Twitter mimózákról és arról, hogy hogyan is kellene szerintem a Twitteren élni:

Egyértelmű, hogy itt csak az alapján tudunk valakit megítélni, amennyit ő mutat. (Egyszerre 140 karakterben, nem sok fér bele, hát elég ügyesen kell fogalmazni eleve.) Pontosan a Twitter ezen tulajdonsága miatt mindenkinek a saját felelőssége, hogy mit ír magáról, miket mutat magából. Ugyanis az emberek ez alapján ítélik meg. Ha te főleg utálkozónak mutatod magad, akkor annak is fognak látni. És egy szavad nem lehet emiatt senkire, ugyanis te láttatod magad ilyennek. Akkor is, ha ez esetleg nem így van. Ha nem olyannak mutatod magad, mint amilyen vagy, ne csodálkozz, hogy félreismernek az emberek. És főleg nem teheted meg azt, hogy amiatt haragszol, mert nem látják meg a “valódi” énedet a Twitteren keresztül az általad mutatott teljesen más kép mögött. Itt senki sem látó. (Tudtommal.)

Meg kell értened, hogy minden egyes leírt szóért, felelősséggel tartozol. Mint ahogyan minden egyes kimondott szóért is felelősséget vállalsz az offline életben igaz? Azzal, hogy a Twitteren mindenféléket írogatsz magadról, vagy akár másról, vállalod, hogy arra a Te követőid reagálhatnak. Esetlegesen olyat is, ami neked nem tetszik. Mert jogukban áll. (Persze ki tudja még mit hoz az új médiatörvény, de reméljük a legjobbakat :D) A Twitter nem arról szól, hogy “Szevasztok itt vagyok, jó fejek vagytok, DE CSAK ADDIG, míg minden üzenetemre bólogattok, minden mondatommal egyetértetek, és engem tartotok a Twitter netovábbjának”. Bizony megesik, hogy valakiben elindítasz egy érzést, egy gondolatot, amit ő meg is oszt, és az neked nem tetszik. Van ilyen. Ilyen a Twitter, de ilyen a Facebook is és bizony a való élet is.

Libra-children-21350660

Aki nem tudja elfogadni mások véleményét, főleg ha az akkor éppen fájdalmasan hat, akkor ne írj olyat, amivel ezt előidézheted. Ha nem vagy képes elfogadni mások reakcióját a megnyilvánulásaidra, akkor ne nyilvánulj meg! Ilyen egyszerű. Akkor vezess papírnaplót, vagy rendes privát blogot, vagy tedd priváttá a Twitter fiókod és csak olyan embereket gyűjts magad mögé, akik mindig bőszen bólogatnak utánad, ha egyetértenek veled ha nem, csak a jót és a szépet kommentelik, mindig vigasztalgatnak, mindennel egyetértenek amit mondasz – vagy legalábbis látszatra. Ha többre tartod a képmutatást, mint az őszinteséget, akkor nem biztos, hogy a Twitter neked való hely – bár tény, hogy az előbbiből több van itt sajnos, mint az utóbbiból, de szerencsére azért akadnak itt őszinte emberek is.

Alapvető “szabály”, de inkább jótanács a saját érdekében mindenkinek, hogy Twitteren ne mondj semmi olyat, amit a való életben nem mondanál ki ugyanúgy a követőidnek szemtől szembe! Ne tégy olyat, amit a való életben nem tennél meg! Mert persze megteheted, de itt aztán hipp-hopp hiteltelenné válik az ember, ahogy kibukik, hogy képmutató, és onnantól tehetsz te bármit. Megbélyegzett leszel. Lehet, hogy a követőid nem hagynak el, de már nem azért fognak követni, amiért régen. Már nem lesznek tényleges követőid. Azt fogják lesni, mikor köthetnek beléd. Rosszabb esetben mindent nem is nyíltan, hanem a hátad mögött.

Problémái mindenkinek vannak. Van aki többer ír róluk, van, aki kevesebbet. Ki mennyire érzi személyesnek őket. Ám aki főként a problémáiról ír, aki főként a negatív érzéseit nyilvánítja ki, attól előbb utóbb besokallnak a követői. Egész egyszerűen azért, mert az egész közösség morálját húzza lefelé, akkor is, ha ez nem tudatos, és mikor már ezt egyre többen érzik, valaki mindig venni fogja a fáradtságot (vagy akár egyszerre többen), és az arcodba fogja vágni, hogy “Hé, szedd már össze magad, a Twitter nem a Te lelki szemetesládád!” Erre volt már példa itt az utóbbi időben is ugye, és biztosan lesz is még. Mint mondtam problémái mindenkinek vannak. És hidd el, épp elég mindenkinek a sajátjával megbírkózni. Ő dolgozik az övén, Te dolgozz a Tieden! Hidd el, azáltal, hogy rendszeresen a követőid Twitter falára hányod a nyűgjeidet, azok bizony nem fognak hamarabb megoldódni. (Viszont hátráltatsz másokat abban, hogy a sajátjukkal foglalkozzanak.) Segítséget persze kérhetsz, és biztos lehetsz benne, hogy kapni is fogsz! Az emberek alapjába véve segítőkészek. De ehhez előbb ténylegesen akarnod kell, hogy a problémád megoldódjon. És tenni is érte. De az önsajnálatodban, és egyéb energiaszerző játszmáidban ne várd, hogy a követőid asszisztáljanak Neked! Mert hamar egy olyan képet fogsz magadról kialakítani, amit aztán nagyon nehezen fogsz az emberek fejében megmásítani később.

Nem azt mondom, hogy soha ne írj le magadról semmi negatív élményt, és csak a rózsaszín felhőt mutasd! Mert ezáltal valószínűleg ugyanolyan hiteltelenné válsz, mert sok ember emögött is ugyanúgy meglátja majd, hogy csak álca, és nem is olyan hűde tökéletes az életed. Én csupán azt mondom, hogy próbáld megtalálni azt a középutat, azt az egyensúlyt, ami mellett még hitelesen tudsz Twittelni úgy, hogy megnyilvánulásaidban őszinte maradsz, és közben nem csökkented a követőid általános hangulatát, energiaszintjét azzal, hogy a magad problémáinak kiársztásával tetézed mindenkinek a már meglévő saját nyűgjeit.

Nem ártana arra törekedni, hogy a Twittjeinkben elsődlegesen értéket próbálunk adni. És amit egyszer leírunk, azért vállaljuk a felelősséget. Még akkor is, ha később megbánjuk.

Jó lenne ezen elgondolkodni időnként, és objektívan megfigyelni, vajon hogyan is egzisztálunk a Twitteren, milyen képet mutatok magamról, miért azt mutatom, amit mutatok, és vajon ez mások lelki világára hogy hat, stb.

Bár ezt az írást 2 “Twitter incidens” ihlette, ez azonban nem csupán azokra való reflektálás, hanem egy olyan, azok által bennem megindított eszmefuttatás, amit bármely Twitter lakónak érdemes lenne átgondolni szerintem.

Köszönöm, hogy elolvastad. A kommentekben ér reagálni. És örülnék is neki. 🙂

Élménybeszámoló egy auraelemzésről

Még főiskolás voltam, mikor nagyon ráindultam az auralátás témára, aztán persze mint sok más fellángolásom, ez is elmaradt. Múlt héten azonban egy egészségügyi témám (vállfájás) kapcsán előjött az aura téma megint, és úgy döntöttem, akkor most elmegyek egy auraszakihoz, hogy megnézessem mit mondanak rólam a színek. Ismerősöktől meg is kaptam egy aurafotós (és auralátó is egyben) elérhetőségét, akit mind egyöntetűen bátran ajánlottak. Megnéztem a weblapját, majd rá kellett döbbenem, hogy x évvel ezelőtt is őt néztem ki, hogy majd egyszer, ha lesz rá pénzem akkor ő… Miután szembesítettem néhány apró hibával a weblapjával kapcsolatban – amit ex-informatikus lévén meg is fogadott szerencsére 🙂 – leegyeztettük az időpontot, és ma megtörtént a dolog.

Csinált fotót kamerával, nyomtatott elemzést számítógéppel is, ami két tenyér-lenyomat szerű szenzor által vette az adást az energiamezőmtől, és elmondta ő mit lát. Igazából az utóbbi volt a lényeges, és a legmélyrehatóbb, a szimpla fotó kb. csak egy kép a mellszobromról a pillanatnyi aurámmal, a számítógépes elemzés meg ugye valamilyen szinten statisztikákon alapul. (Színes szkennerem nincs, így digitális fényképező géppel csináltam újabb képet egy képről…)

Aura_20101021

No nézzük! Az aurám alapszíne tehát arany színű, illetve narancs és piros dominálnak még. Jelenleg épp inkább sötétebb piros volt, amit én a fáradságnak, jelenleg alacsony energiaszintemnek tudok be. A szív és a 3. szem csakrámban van a kraft, tehát keményen tolom a gondolkodást, intuitív volnék és érzelmileg szenzitív. (True…, true…)

8-12 évente számíthatok rá, hogy ráunok az aktuális munkámra, nem bírom tovább csinálni és váltani fogok – 5 évnél tartok, úgyhogy lassan kezdhetek agyalni, milyen munka feküdne. Beszéltünk a meló és a hivatás közti különbségről is, arról, hogy az arany aurájú emberek általában magányos mókusok, nem passzol nekik sem az alkalmazotti oldal, se a vezetői, mert nem szeretik se megmondani mit csináljon más, se azt, ha nekik mondják meg. A magamfajta típusú emberek általában saját útjukat szeretik járni, saját vállalkozás, stb. (True, true…)

Kíváncsi természet vagyok, szívom magamba az infót, meg az új dolgokat. Ez okozhat felületességet, mert mindenbe bele-bele kapok, viszont cserébe szélesebb látókörre tehetek szert, amiből végül ha ügyes vagyok jó dolgokat szintetizálhatok. (True, true…)

Keveset mozgok, ezen nincs is mit vitatkozni, tény, és ez az egész energiaszintemre kihat, ezen változtatni kéne. (True, true…)

Miután mondtam, hogy informatikus vagyok nagyszerű informatikai hasonlatokkal próbálta nekem szemléltetni a dolgokat, amiket mondott, jópofa volt! 🙂 Egyébként piszok módon pörög a srác, az elején a szervi rendellenességekre már nem is emlékszem miket mondott. Legközelebb diktafonnal megyek, és ez nem vicc. Egy óra alatt rengeteg dolgot mondott. Számomra hasznosnak tűnő tanácsokat adott, kézzel foghatóakat, semmi hókusz-pókusz, olyan tippeket az életemhez, amiket bárki meg tud valósítani, ha akar. HA AKAR. Remélem meg tudom őket fogadni és nem sumákolom el őket, mint ahogyan néha szoktam..

Img_2382

(A nyomtatott gépes elemzés szöveges leírása egyébként sok helyen egybevág azzal, amit ő mondott, ilyesmik vannak, hogy az embereket vonzza a belső fényem 🙂 és lelkesedésem, vonzódnak hozzám az emberek, könnyen inspirálok másokat, gyors, kíváncsi elmém van, önkifejezésre, önállóságra, függetlenségre és teljes szabadságra vágyom, meleg, kreatív emberként tekintenek rám az emberek, stb, stb, stb.)

7500 Ft volt az elemzés, a fotó, és a jótanácsok, abszolút úgy érzem, megérte elmennem, és azt is érzem: nem ez volt az utolsó alkalom. Már most tervezem, hogy kb fél év múlva megint elmegyek, hogy megnézzem, mi változott. (Illetve tanfolyamot is tervezek, de erre még gyűjteni kell 🙂

Hát, röviden ennyi jutott most eszembe, sok minden volt még, de sajnos rövid az eszem… (emlékeztető: legközelebb diktafon!!!)

Akit érdekel, most már én is az őt bátran ajánlók táborába tartozom, itt mindent megtalálhattok róla: Bognár Tas (www.auraszakerto.hu)

Miért bakonyi a gombás étel? Már tudom…

Pár hete eltöltöttünk egy kellemes hétvégét a Bakonyban, ahol is rengeteg szebbnél szebb gombát láttunk, kár, hogy nem ismerjük őket, így szedni nem tudtunk, egy jó vacsorához, de a látvány sem volt semmi. Már tudom miért pont bakonyi a gombás sertésszelet 🙂 Sajnos csak a telefonom volt nálam, így nem lettek túl fényesek a képek, de azért jópárat lefotóztam. Aki valamelyiket felismeri, az írja meg kommentben!

Élménybeszámoló: az utóbbi évek legszebb koncertjén voltam tegnap

Tegnap estére megleptem magam egy Deva Premal koncertjeggyel szülinapom alkalmából. Imádom Deva zenéjét, szinte napi rendszerességgel hallgatom, így nagy izgalomba jöttem, mikor nyáron megláttam, hogy jönnek ide koncertet adni. Izgalmam nem volt alaptalan, ahogy a címben írtam, az utóbbi évek legszebb koncertje volt számomra. Mindenképpen le szerettem volna írni, megosztani veletek az élményt, és most “sajnos” itt ülök a gép előtt, és nem tudom hogyan is kezdjek neki. Ez megint az a fajta élmény, amit szavakkal átadni nem lehet, mert kevesek hozzá. Pár mondatban inkább csak megpróbálnám elmondani, mi volt, ami megfogott, ami magával ragadt, aztán csak reménykedni tudok, hogy egyszer Ti is eljuttok egy koncertjére.

Tulajdonképpen Deva a párjával Mitennel együtt zenél, illetve csatlakozott még hozzájuk Manose egy nepáli basoori fuvolaművész. Hárman szerintem fantasztikus egységet alkottak, és az egyik döbbenet az volt, ahogy ebbe az egységbe a többszáz fős közönséget is bevonták. Deva hangja élőben is ugyanolyan kristálytiszta és gyönyörű, mint felvételről, Miten kedves, játékos természete képes volt újra és újra bevonni hol a teljes férfi, hol a női vagy épp a teljes közönséget a dalaikba, közös éneklésekbe. Döbbenetes, ugyanakkor gyönyörű volt látni, ahogy a kisugárzásukkal, a zenéjükkel, játszi könnyedséggel állították félre a közönség egóját, s érték el, hogy az emberek felkérésre velük dúdolásszanak, énekeljenek verssorokat, vagy épp szanszkrit mantrákat.

Élménybeszámoló: az utóbbi évek legszebb koncertjén voltam tegnap

Ott kezdődött a sokk, hogy az első szám alatt szinte végig folyt a könnyem mindkét oldalt, egyszerűen nem tudtam – nem is akartam tenni ellene semmit. Teljesen magával ragadt az élmény, gyönyörű volt.

Tetszett, hogy a számok végén senki nem akart tapsolni, hogy mindenki külön kérés nélkül tudta, érezte, hogy a dalok közé a csend illik, nem a taps, a csend, melynek igen elsöprő ereje volt.

Fantasztikus volt, hogyan adtak elő egy spirituális zenei koncert közepén, teljesen váratlanul egy blues számot, melyet Miten Deva kedvenc mantrájaként konferált fel 🙂 Mitenhez jól láthatóan közel áll ez a stílus is, Deva hangja szinte minden stílusban gyönyörűen szól, Manose bluesos, beatboxos fuvola szólója pedig óriási ovációt robbantott ki.

Tetszett, hogy a végén mindenki az utolsó dal utáni csenddel indulhatott haza, nem volt visszatapsolás, nem is volt rá szükség rá, két és fél órás volt a koncert, pont elég, nehéz lett volna már tovább fokozni.

Ennyi, tényleg nem lehet többet szólni róla, egy élmény volt. Boldog és hálás vagyok, hogy ott lehettem. Remélem még lesz szerencsém!

Akit érdel kicsit bővebben a sztorijuk, hogy milyen zenét játszanak, az a Millenáris oldalán elolvashatja. (Igen, a koncert egyébként a Millenáris Teátrumban volt, szerintem teljesen jó volt a hangosítás is, a fények is, meg minden.) Bár szerintem az már önmagában sokat elmond, hogy Deva és Miten Osho ashramjában találtak egymásra, és Eckhart Tolle és a Dalai Láma is elismerően nyilatkozott a zenéjükről.

Egyhetes szigetközi kenutúra élményei 2 percben

Múlt vasárnap megtömtük a 80-90 literes túra-háti-szörnyeket, majd nekiindultunk a vonat tortúrának Dunakilitire. Mire odaértünk, én hagyomány szerint már nem voltam szomjas 🙂 , úgyhogy kezdődhetett is az esti buli. Majdnem minden este sikerült valami finom bográcsosat összerakni, túrós csuszát, paprikás krumplit, tojásos-tarhonyás lecsót, volt szalonna sütés, és persze májkrém és egyéb konzerv maraton.

Néhány saját fotó a túráról:

Dunakilitiről bóklásztunk 3 napot, majd csütörtökön leeveztünk Cikola szigetre, és pénteken még ott evickéltünk. Gyönyörű a táj, nagyon szép kis vadregényes szűk ágak is vannak, láttunk hydrát (pár mp. a videóban), ami nem vidra, de mégis állat, kócsagokat, gémeket, hattyúkat, vízicsirkéket, színes szitakötőket, gyönyörű pillangókat és persze kisebb-nagyobb halakat. Piszok sokféle szép és kevésbé szép pókot, randa nudista csigákat, pici siklót, és még egy előttünk átúszó őzet is, illetve ki tudja még mit… A víz sok helyen akár másfél méteres betekintést engedett magába, olyan tiszta volt. Még fürdéshez sem volt túl hideg, pedig már nyár vége volt igencsak.

Kipróbáltuk az állva evezést és a rönkön evezést is több-kevesebb sikerrel. Nem tervezett borulás szerencsére nem volt idén sem, de a susnyásba azért sikerült beszaladni véletlenül egyszer-kétszer… 🙂 (Idén úgy tűnik a fényképezőgépem is megúszta – illetve pont, hogy nem úszott el szerencsére, így idén fotókat is tudok prezentálni párat, csak a hangulat kedvéért.)

A ronggyá ázást sem úsztuk meg, utolsó nap, utolsó háromnegyed órájában kapott el minket egy óriási vihar, de legyűrtük 🙂 Ezen a napon sikerült ropogósra is sülnöm, mivel egész nap borús időre számítottunk, így nem naptejeztem, aztán jött pár órás meglepi napsütés. 

A kempingek jók voltak mindkét helyen, mindenhol volt melegvíz, rendes WC, és hideg sör 🙂 A sátrak bírták – már akinek 2 rétegű sátra volt 🙂 , de azért tegnap jólesett a ropogósra sült hátamat már puha ágyon pihentetni. Izomláz elmúlt, ülőgumók visszagömbölyödtek, lassan visszarázódunk a “civilizált” életbe.

Röviden ennyi, el kell menni, meg kell nézni! Mint ahogyan már kb 6 éve, minden évben, azt hiszem jövőre is megyek 🙂

Élménybeszámoló egy Csendtáborról

A hétvégét – 2 egész és 2 fél napot – jórészt a természetben töltöttem egy gyönyörű helyen, egy Csendtáborban. Mikor elindultam pénteken, 2 dolgot tudtam: 1. fantasztikusan fogom érezni magam, 2. legjobb tudásom szerint meg fogom osztani Veletek – személyes és internetes ismerőseimmel – az élményeimet. Az első pontban tökéletesen igazam volt, csodálatos hétvége volt. Ezt biztosította a gyönyörű környezet, a kiváló ételek, a remek társaság és jómagam hozzáállása a világhoz. A második ponttal azonban kissé bajban vagyok. Olyan dolgot kellene írásban átadnom Nektek, mely szavakkal, fotókkal, nehezen megfogható, átadható olyanok számára, akik nem voltak részesei. Elmondhatod egy virágról a színeit, a formáját, de az illata örökre rejtve marad azok elől, akik sosem szagolták. Bár gyönyörű gazdag nyelv a magyar, mégis van, amihez ez is kevés 🙂 Ezért úgy döntöttem nem megyek bele konkrét részletekbe, egyszerűen csak pár mondatban összefoglalom mi jött le nekem ebből a pár napból, mi az, amivel le tudnám írni azoknak az embereknek, akiknek fogalmuk sincs arról: Mi is az a Csendtábor?

Csendtábort ahogy néztem a neten, többen, több helyen szerveznek. Teljesen csendben, vagy csak jórészt csendben, 4 vagy 10 naposat, stb. Ám azt gondolom minden Csendtábor szervezésben van két dolog, ami bizonyára közös:

  • A Csend
  • és Te

Írhatnék arról, hogy miket csináltunk, milyen meditációk, milyen közös, illetve egyéni tapasztalások voltak, az újrahangolódás a természettel, a zenei átélések, a látogatás a Zalaszántói sztúpához és sorolhatnám. Ám ezek Neked semmit nem adnak át. Azt hiszem a legjobb kedvcsináló leírás amit adhatok Neked erről az élményemről a következő:

Mintegy (jelen esetben) 20 ismert/ismeretlen ember találkozott azért, hogy egy gyönyörű, nyugodt, csendes, természet lágy ölén lévő helyen, pár napra megszabadulva a társadalom által nyakukba akasztott kolonctól, megélhessék azt, amit a hétköznapokban nagyon kevesen tudnak megélni. Önmagukat, az önzetlen szeretetet, azt, hogy végre nem kell szerepeket játszaniuk, hogy körülöttük senkit nem érdekel, hogy ő kicsoda, micsoda, ki fia borja. Hogy Te itt nem a postán sorban álló idegbeteg, a kemény vezető, a lojális beosztott, a jó anya, a hűséges férj, a türelmes ügyfélszolgálatos, a szélsőjobboldali politikus, a keresztény hívő, az elismert művész vagy, hanem mindezek mögött Te. Az individuum, az egyén. Pár napig beletekinthettek abba, milyen béklyók, skatulyák nélkül létezni, milyen Magukért szeretve lenni, és nem a képességeikért, a szakmai sikereikért, a nézeteikért. Pár pillanatra megtapasztalhatták a Csendet, mely által új dolgokat ismerhettek meg Önmagukról. Azt, hogy milyen az, mikor körülöttük tényleg mindenki egyenlő, egy része az Egésznek mely rész úton van vissza a Forráshoz, hogy újra Eggyé váljon azzal.

Azt hiszem ennél jobb leírást én nem tudnék adni az élményről, amit kaptam / kaptunk e pár nap alatt, melyhez mindenki hozzátette a maga részét. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki ott volt, hogy jelen-létével segített engem és mindenkit a fent említett élmények megélésében. Remélem még találkozunk! Annak pedig, aki nem volt még ilyenen, szívből ajánlom neki, hogy egyszer (legalább) próbálja ki, tapasztalja meg, mit adhat egy ilyen hétvége/hét számára. Milyen megnyugvást, feltöltődést, örömöt.

Külön köszönet Soós Arnoldnak a fantasztikus koncertért!

2010.04.16-19. Vigántpetend