Én nemrég megtettem. És egészen egyszerű dologra jutottam: Olyankor nem vagy hajlandó megadni magad annak, ami van. 

(Ez ugye elég gyakori jelenség 🙂 Most ezzel mit akarok mondani? Gondoljunk csak bele. Mit is nevezünk mi unalomnak úgy általában? Amikor csak ülünk a munkahelyen és nem tudunk mit csinálni. Minden munkát elvégeztünk. Vagy késik a randevú másik személye. Vagy csak otthon punnyadunk, semmihez sincs kedvünk, stb. És itt a kulcsszó:

Nincs kedvünk…

Nem arról van szó, hogy nincs mit tenni. Hanem arról, hogy amit tehetnénk, ahhoz nincs kedvünk. Nem fogadjuk el. Kérhetnék új feladatot a főnöktől (legalább látná, hogy proaktívak vagyunk), vagy megfigyelhetnénk a környezetünket, míg a randira várunk (hogy gyakoroljuk a koncentrációt pl.), vagy takaríthatnánk, meditálhatnánk, tornázhatnánk otthon.
Valljuk be, olyan nem sűrűn van, hogy ne tudnánk mit csinálni. A probléma itt a nem elfogadással van. Azzal, hogy az EGÓnknak büdös az, amire épp lehetőségünk van. Nem találja érdekesnek. Sokszor talán épp azért, mert rá (EGÓ) ahhoz a tevékenységhez kevés szükség van és lázad. Persze az EGÓnk folyton lázad 🙂
Nincs más dolgunk tehát, mikor unatkozunk, csupán tudatosítanunk kell magunkban, hogy bizony most ez van. Erre van lehetőség. Most “ezt kell szeretni” (hallottuk már ezt?). És sokkal többre mennénk vele, ha elfogadnánk és örömünket lelnénk benne, mint hogy lázadunk ellene – főleg mivel általában feleslegesen tesszük ezt, úgysem tehetünk semmit a helyzet ellen, mert ha tehetnénk, már megtettük volna.
Próbáld csak ki! Mennyivel jobb úgy állni a postán fél órát sorban, hogy közben nem idegeskedsz, hanem mondjuk az embereket figyeled. A gesztusaikat, reakcióikat, tükröződő érzéseiket.. Ez csak egy példa. És ilyenkor az ideegskedő, hőbörgő, türelmetlen ember is inkább csak mulattat, ahelyett, hogy téged is felspannolna. 😉
Én így látom. És te?

Érdekesnek találtad? Oszd meg másokkal is: