1. Tegnapelőtt a barátnőm egy Twitter üzenet kapcsán leírt egy gondolatsort, amiből aztán kisebb sértődés, és egyéb kalamajkák lettek, aminek a végeredménye az lett, hogy azt veszem észre, hogy sír a fotelben, és ölében a laptoppal, látom, hogy épp törli a Twitter üzeneteit egymás után, egyesével 10 nappal ezelőttről kezdve. Mi történt? Valaki írt valamit, ez elindított egy gondolatot, ő ezt megírta, majd valaki aki ezt magára vette, DM-ek sokasága, nyilvános helyesbítés, újabb DM-ek sokasága, üzenetek visszatörlése, stb, stb.
  2. Ma, valaki kiírt egy üzenetet Twitteren. Erre reagáltam. Erre a reakció sértődés, bennem való csalódás kinyilvánítása, majd DM-ben mástól egyetértő bólogatás, megint mástól ejnye-bejnye, juj, nem tudod mibe nyúltál, nem is ismered, stb, stb.

Hát most elmondom, hogy mi a véleményem a Twitter mimózákról és arról, hogy hogyan is kellene szerintem a Twitteren élni:

Egyértelmű, hogy itt csak az alapján tudunk valakit megítélni, amennyit ő mutat. (Egyszerre 140 karakterben, nem sok fér bele, hát elég ügyesen kell fogalmazni eleve.) Pontosan a Twitter ezen tulajdonsága miatt mindenkinek a saját felelőssége, hogy mit ír magáról, miket mutat magából. Ugyanis az emberek ez alapján ítélik meg. Ha te főleg utálkozónak mutatod magad, akkor annak is fognak látni. És egy szavad nem lehet emiatt senkire, ugyanis te láttatod magad ilyennek. Akkor is, ha ez esetleg nem így van. Ha nem olyannak mutatod magad, mint amilyen vagy, ne csodálkozz, hogy félreismernek az emberek. És főleg nem teheted meg azt, hogy amiatt haragszol, mert nem látják meg a “valódi” énedet a Twitteren keresztül az általad mutatott teljesen más kép mögött. Itt senki sem látó. (Tudtommal.)

Meg kell értened, hogy minden egyes leírt szóért, felelősséggel tartozol. Mint ahogyan minden egyes kimondott szóért is felelősséget vállalsz az offline életben igaz? Azzal, hogy a Twitteren mindenféléket írogatsz magadról, vagy akár másról, vállalod, hogy arra a Te követőid reagálhatnak. Esetlegesen olyat is, ami neked nem tetszik. Mert jogukban áll. (Persze ki tudja még mit hoz az új médiatörvény, de reméljük a legjobbakat :D) A Twitter nem arról szól, hogy “Szevasztok itt vagyok, jó fejek vagytok, DE CSAK ADDIG, míg minden üzenetemre bólogattok, minden mondatommal egyetértetek, és engem tartotok a Twitter netovábbjának”. Bizony megesik, hogy valakiben elindítasz egy érzést, egy gondolatot, amit ő meg is oszt, és az neked nem tetszik. Van ilyen. Ilyen a Twitter, de ilyen a Facebook is és bizony a való élet is.

Libra-children-21350660

Aki nem tudja elfogadni mások véleményét, főleg ha az akkor éppen fájdalmasan hat, akkor ne írj olyat, amivel ezt előidézheted. Ha nem vagy képes elfogadni mások reakcióját a megnyilvánulásaidra, akkor ne nyilvánulj meg! Ilyen egyszerű. Akkor vezess papírnaplót, vagy rendes privát blogot, vagy tedd priváttá a Twitter fiókod és csak olyan embereket gyűjts magad mögé, akik mindig bőszen bólogatnak utánad, ha egyetértenek veled ha nem, csak a jót és a szépet kommentelik, mindig vigasztalgatnak, mindennel egyetértenek amit mondasz – vagy legalábbis látszatra. Ha többre tartod a képmutatást, mint az őszinteséget, akkor nem biztos, hogy a Twitter neked való hely – bár tény, hogy az előbbiből több van itt sajnos, mint az utóbbiból, de szerencsére azért akadnak itt őszinte emberek is.

Alapvető “szabály”, de inkább jótanács a saját érdekében mindenkinek, hogy Twitteren ne mondj semmi olyat, amit a való életben nem mondanál ki ugyanúgy a követőidnek szemtől szembe! Ne tégy olyat, amit a való életben nem tennél meg! Mert persze megteheted, de itt aztán hipp-hopp hiteltelenné válik az ember, ahogy kibukik, hogy képmutató, és onnantól tehetsz te bármit. Megbélyegzett leszel. Lehet, hogy a követőid nem hagynak el, de már nem azért fognak követni, amiért régen. Már nem lesznek tényleges követőid. Azt fogják lesni, mikor köthetnek beléd. Rosszabb esetben mindent nem is nyíltan, hanem a hátad mögött.

Problémái mindenkinek vannak. Van aki többer ír róluk, van, aki kevesebbet. Ki mennyire érzi személyesnek őket. Ám aki főként a problémáiról ír, aki főként a negatív érzéseit nyilvánítja ki, attól előbb utóbb besokallnak a követői. Egész egyszerűen azért, mert az egész közösség morálját húzza lefelé, akkor is, ha ez nem tudatos, és mikor már ezt egyre többen érzik, valaki mindig venni fogja a fáradtságot (vagy akár egyszerre többen), és az arcodba fogja vágni, hogy “Hé, szedd már össze magad, a Twitter nem a Te lelki szemetesládád!” Erre volt már példa itt az utóbbi időben is ugye, és biztosan lesz is még. Mint mondtam problémái mindenkinek vannak. És hidd el, épp elég mindenkinek a sajátjával megbírkózni. Ő dolgozik az övén, Te dolgozz a Tieden! Hidd el, azáltal, hogy rendszeresen a követőid Twitter falára hányod a nyűgjeidet, azok bizony nem fognak hamarabb megoldódni. (Viszont hátráltatsz másokat abban, hogy a sajátjukkal foglalkozzanak.) Segítséget persze kérhetsz, és biztos lehetsz benne, hogy kapni is fogsz! Az emberek alapjába véve segítőkészek. De ehhez előbb ténylegesen akarnod kell, hogy a problémád megoldódjon. És tenni is érte. De az önsajnálatodban, és egyéb energiaszerző játszmáidban ne várd, hogy a követőid asszisztáljanak Neked! Mert hamar egy olyan képet fogsz magadról kialakítani, amit aztán nagyon nehezen fogsz az emberek fejében megmásítani később.

Nem azt mondom, hogy soha ne írj le magadról semmi negatív élményt, és csak a rózsaszín felhőt mutasd! Mert ezáltal valószínűleg ugyanolyan hiteltelenné válsz, mert sok ember emögött is ugyanúgy meglátja majd, hogy csak álca, és nem is olyan hűde tökéletes az életed. Én csupán azt mondom, hogy próbáld megtalálni azt a középutat, azt az egyensúlyt, ami mellett még hitelesen tudsz Twittelni úgy, hogy megnyilvánulásaidban őszinte maradsz, és közben nem csökkented a követőid általános hangulatát, energiaszintjét azzal, hogy a magad problémáinak kiársztásával tetézed mindenkinek a már meglévő saját nyűgjeit.

Nem ártana arra törekedni, hogy a Twittjeinkben elsődlegesen értéket próbálunk adni. És amit egyszer leírunk, azért vállaljuk a felelősséget. Még akkor is, ha később megbánjuk.

Jó lenne ezen elgondolkodni időnként, és objektívan megfigyelni, vajon hogyan is egzisztálunk a Twitteren, milyen képet mutatok magamról, miért azt mutatom, amit mutatok, és vajon ez mások lelki világára hogy hat, stb.

Bár ezt az írást 2 “Twitter incidens” ihlette, ez azonban nem csupán azokra való reflektálás, hanem egy olyan, azok által bennem megindított eszmefuttatás, amit bármely Twitter lakónak érdemes lenne átgondolni szerintem.

Köszönöm, hogy elolvastad. A kommentekben ér reagálni. És örülnék is neki. 🙂

Érdekesnek találtad? Oszd meg másokkal is:
Facebook0
Twitter664
LinkedIn
RSS21