Úgy tűnik az az érdekes helyzet állt elő, hogy a volt barátnőimmel végül mindig megszakad a kapcsolatom. A baj az, hogy én világéletemben arra törekedtem, hogy minden kapcsolatból úgy próbáljak meg kilépni, hogy ne rossz szájíz maradjon a másik után, hanem kellemes emlékek, sőt, ha mód van rá, ápolt jó viszony. Mert szerintem minden őszinte tiszteleten alapuló kapcsolat kincs. És egy már befejezett kapcsolat szerintem sokszor őszintébb lehet, mint egy élő akár. Ilyenkor már ugyanis sem megnyerni nem akarjuk a másikat, sem annak elvesztésétől nem félünk. Kvázi nem dominálnak érdekek a kapcsolatban többé. Legalábbis biztos nem annyi, mint előtte vagy közben. 🙂 Nos, ez idáig mindig sikerült is nekem. Néhányukkal nem maradt meg a rendszeres kontakt, de volt akikkel igen és úgy gondoltam kölcsönös tisztelet és szeretet maradt végül egymás iránt a kapcsolatunk után. Az érdekes az, hogy mégsem maradhatok velük a jelek szerint kapcsolatban, mert ez már a sokadik eset (arányaiban), mikor az új szerelem feketelistára tesz engem, mert „túl jó viszony” maradt meg köztünk. És még csak nem is találkoztak velem. Tehát valójában egyértelmű, nem is rám mondanak nemet, hanem bárkire, aki rajtuk kívül szeretetet kaphatna a kedvesüktől. Nem feltétlen szerelmet, de szeretetet sem. Ezt hívjuk ugye féltékenységnek. Tehát az egyenlet így néz ki, ha jól vezettem le (ok -> okozat):
Szerelem kontra barátság
Tegnap érdekes élményben volt részem. Néhány hete egy volt kedvesemmel ebédeltem volna egy hétvégi napon, de végül nem jött el. Azóta nem tudtam elérni. Először aggódtam, hogy valami baj van, de aztán megnyugodtam, hogy biztos nincs semmi, végül nem tudtam mire vélni a dolgot, majd tegnap úgy döntöttem névnapja alkalmából rajtaütésszerűen felköszöntöm a munkahelyén. Nos, kiderült, hogy az új párja „nem örül neki, hogy mi találkozunk”. Déjà Vu…
Félelem -> Bizalmatlanság -> Féltékenység -> Barátság vége
Most akkor ez azt jelenti, hogy törvényszerűen így sem, úgy sem maradhat jó kapcsolat volt barátnővel? Vagy azért nem, mert haraggal válunk szét eleve, vagy azért, mert ellaposodik, vagy azért mert le lesznek tiltva rólam?
Ez így, valljuk be: elég szar és szánalmas. Az emberiség folyamatos, mélyen berögzült birtoklási vágya mindig mindent tönkretesz.
Szerintetek hogy van ez?
Nem nekem kellene először kommentelnem, de ha már, akkor. Korábban azt vallottam, hogy nincs olyan, hogy barátság a szerelmen túl, másrészt meg nincs érdek nélküli barátság a két egymást akaró nem közt. Aztán szépen megöregszünk, és rájövünk, hogy kurvára az életünk része minden volt kapcsolatunk – ők tettek ilyenné, nélkülük nem lennénk azok az emberek, akik. És ha kicsit is szeretjük az életet, akkor egy idő után minden letagadott múltbeli lény hiányozni fog – persze speciálisan, nem a szó első értelmében.A kapcsolatok fenntartásában nagyszerű eszközöket alkalmazhatunk. Az egyik ezek közül a leláncolás és beszabályozás. Szerintem én is ezt tettem korábban – ezért tök jól fel is tudom ismerni 🙂 és az az érdekes, hogy nálam sokkal kevésbé „romantikus” egyének is megteszik. Pedig annak idején azt hittem, hogy csak ilyen szentimentális faszok képesek csak erre, mint én ;] na de miért teszik? Miért féltékenyek? Miért kell leláncolni? Miért nem hisznek magukban annyira, hogy engedjék a párjukat találkozni más férfiakkal, akár volt barátokkal is – akiken keresztül barátnőjük csak még jobban megértené, hogy mi volt, és mi van most, és miért is sokkal jobb, ami / aki most van. Miért nem értik ezek a mostanipárok, hogy azzal, hogy „engedik” (már ez a szó is kurva gáz) párjukat találkozni, nem vétenek maguk ellen – hiszen szeretik egymást, bízhatnak egymásban és egy találkozástól és beszélgetéstől még semmi nem romolhat el. Annak ellenére mondom ezt, hogy mindannyian tudjuk, egy volt barátnő/barát mennyi mindent előhoz bennünk. Érzelmi, testi és más emlékek. Jók és rosszak. Előhoz. Mert ezek BENNÜNK vannak. Kitörölhetetlenül.És a tiltással csak még inkább maguktól jönnek majd elő. Tükörként. Összehasonlítási alapként. A tiltás és a féltékenység alapja szememben a saját magunkba és a párunk hosszútávú szeretetébe /kapcsolatba vetett hit gyengesége. Meg még egy csomó minden.Egy gyengébb lábakon álló kapcsolatban fontos a láttatás és az elzárás. Fontos a nevelés és az alakítás. A férfit arra tanították, hogy megemberelje a nőt. És a nők egy része ezt el is fogadja. Talán azért, mert őket meg arra tanították, hogy márpedig őket meg kell emberelni.Fasság az egész; egyébként tök sokat lehetne erről írni.Még jó, hogy blogolsz Petikém, legalább nekem nem kell felvetni ezeket a témákat, amiket kb. ebben a sorrendben és hangulatban vetnék fel én is.Reagálni mindig egyszerűbb, mint megszólalni ;]Kellemest!
Kezdem azzal, mivel befejezték előttem: tényleg, mennyivel egyszerűbb kommentálni, mint elnindítani egy témát!Egy kis javítással élnék:Félelem -> Bizalmatlanság -> Féltékenység -> Barátság végeHELYETT szerintem ez a helyes: Féltékenység=Félelem > Barátság vége. A bizalmatlanságot nehezebb ebbe a sémába beilleszteni.A birtoklásvágy nagyon is valós, magamon is tudom. Először az idén fordult ez velem elő, hogy én akartam birtokolni (véget is vetett a kapcsolatnak) illetve ezután a fordítottja is megesett…Gondolkodjatok csak el: egy olyan nő akarna leláncolni, aki amúgy NAGYON vonzó, és nem csak testileg, hanem van IQ-ja és EQ-ja is és netán némi tudatossága is 🙂 Érdekes gondolatkísérlet (nem ilyen akart birtokolni, megsúgom, ha-ha!) Ki mit lépne?Másik nagyon érdekes, ÚJ téma:Friss tapasztalataim azt mutatják (mostanában csak olyan nőkkel próbálok párkapcsolatot kialakítani, akik ráébredtek már, hogy mit jelent tudatosnak lenni, ill. ezen az úton már tartanak is valahol)hogy a tudatos nők párkapcsolat terén SEMMIVEL sem jobbak! Sőt! Sok tekintetben – felteszem, mert nem tudják mi a „helyes út”, vagy mert bizonytalanok – nehezebb kialakítani velük egy kapcsolatot. A bizonytalankodás okoskodást szül, ami a tett tökéletes halála. Passzivitás, érdektelenség, sőt oly mértékű leszarás, hogy egy kapcsolatkezdeményből teljesen gerinctelen módon képesek kiszállni. Egy 2 soros mail? „Bocs, ne haragudj, ez nekem így nem megy. Minden jót!” Á, hová gondolsz!?! (vmi indoklás az meg az álom szint lenne). Nemhogy ez, hanem teljes elnémulás, ‘lepattintás’. Ami csak ráerősít az amúgy is nagyon elidegenedő világunkra.Most komolyan. Mire várnak? Mindjárt egy Mester kell? Csak a szellemi út a fontos? Vagy a „régi” értékek: egy rejtett tenyészbika aki sármos, intelligens, sportos? Netán így egybe minden? Ők maguk tudják? Szerintem nem… Miért?? Mert félnek!? Szerintem itt borzasztó nehéz legyőzni magunkat. Kíváncsi lennék, hogyan vélekedik a másik oldal, még akkor is ha tudom, ebből általánosítani nem lehet. De azárt vágjátok, miről beszélek, nem?Szóval nem egyszerű(bb).
Csak még valami:Ki hogyan vélekedik arról, ha meglát egy >nagyon< vonzó ellenkező nemű embert? Megkívánja, mert megkívánja,(?) majd szépen kezdi lehűteni magát, hogy csak lassan a testtel, ez csak az egómnak kell, nem magamnak, mert én nem ez vagyok….? Én nem vagyok a tudatosság olyan szintjén, hogy képes lennék ilyesmire. És szerintem nagyon kevés ember van ott. DE a lényeg: nem kell az elmét ilyenek miatt csitítani. Még akkor is ha ez egy „”veszélyes”” függést alakíthat ki, és hosszú távon nem feltétlen segít.Lehet/kell próbálkozni a helyzet „elfogadásával”. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de akarom Őt, és megbékélek ezzel, elfogadom. Elfogadni muszáj, mert az megosztottsághoz, belső konfliktushoz vezet.Vagy inkább a lemondás szexről?Netán direkt szexpartner? Azt nehéz hosszú távon fenntartani, legyen bármennyire jó is.
No igen.. Talán ha az ember elindul a tudatosság útján, először ez csak nehezíti az életben való eligazodásban. Van egyszer amit az EGO akar, aztán van az, amiről ő már azt hiszi, hogy az, amit valójában akar és persze eljön az idő, hogy amikről eddig azt gondolta, azok már a saját vágyai, bizony kiderül, azok még mindig csak az EGOé.. 🙂 Lövésed sincs hogy most mit akarsz valójában, mi lenne a helyes, némi identitászavar alakul ki. Ez aztán idővel elmúlik. (Én már várom! :))Az elfogadás aztán tényleg az ezoterika egyik svájcibicskája. Ha valamiről úgy gondolom magamban, hogy nem helyes, de nem tudom még elhagyni, hát megpróbálom elfogadni, hogy most itt tartok, erre vagyok képes, hát nem görcsölök rajta. De később visszatérek rá és megpróbálom újra. Mert azért el nem felejtem, hogy ezzel még dolgom lesz magamban.Nade most hogy is jön ide a szex? 🙂
Ne szivass! 🙂 Szerelem kontra barátság. Férfi + nő, előbb-utóbb a szex előjön, még akár akkor is ha „csak” baráti az a kapcsolat. Nekem már volt utóbbira is eset, úgy, hogy nem sínylette meg a dolgot a barátság. 🙂 Talán erősebb is lett, mindenesetre bensőségesebb, pedig „egy 6 hónapos intermezzo” volt az a szakasza…Igen, identitászavar. Azzal kezdődik. Tapasztalom én is.Ami meg nagyban megnehezíti az elfogadást: megeshet, hogy az Egóddal fogadod el a dolgot, és nem belül, magadban. Megint az identitászavarnál vagyunk hát! Nem könnyű elfogadni az identitászavart 🙂
Jó igen, szerelem kontra barátság, de az eredeti téma az volt, hogy új szerelem kontra régi barátság 🙂
Hát srácok valóban kicsit eltértetek a témától… :)Peti, Tomi:Én azt hiszem majd’ minden lehetséges oldalán álltam, egy ilyen szitunak. Elsőként én voltam az „új lány”, aki nem annyira repesett amikor kedvese havi rendszerességgel találkozgatott az exbarátnővel. Ennek – utólag átgondolva – több oka is volt. Egyrészt a már Tomi által is említett, saját magamba vetett hit hiánya (mi van ha rájön, hogy az előző csaja sokkal jobb mint én?), másrészt nem voltam biztos benne, hogy ez valóban egy lezárt ügy. Ennek ellenére sosem tiltottam meg neki, hogy találkozzanak, meg sem fordult a fejemben ilyesmi soha! Most pedig több fronton is én vagyok az ex. És míg az egyik expasim új kapcsolatában ez – tudtommal – semmi fennakadást nem okoz, addig a másik – megjegyzem 4 évvel ezelőtti! – kedvesem új szerelme bekeményített. Vagy ő vagy én! Durva! Ennek köszönhetően a 10 éves barátságunk a szemétre került… (Inkább nem mondok semmit arról, hogy mit gondolok a lány önértékelési és személyiségfejlődési problémáiról. 🙂 ) De amit nem értek az a volt barátom viselkedése! Miért nyugszik ebbe bele?! Nem tudja megértetni, hogy ez már egy régen lezárt ügy? Felfoghatatlan számomra! Sosem voltam viszont még olyan helyzetben, hogy eltiltottak volna a régi kedvesemtől. Ezért nem is tudom biztosan hogyan kezelném a helyzetet… De azt hiszem nem tudnék olyan kapcsolatban élni ahol az alapvető bizalom sincs meg köztünk. Éreznie kell, hogy megbízhat bennem!És szerintem ez a kulcsa ennek a dolognak, a bizalom! Gorgo:Őszintén szólva én nem vágom miről beszélsz! :)Kicsit furcsának érzem, hogy „specializáltad” magad a tudatos nőkre. Mi van ha neked nem is erre van most szükséged? Lehet, hogy pont a te feladatod lenne majd elindítani valaki mást, akit szeretsz!Másrészt meg azt kérdezed, hogy a nők nem tudják mit akarnak? Lehet. De talán te meg túlságosan tudod, és akarod azt amit TE kigondoltál. Holott lehet, hogy az életed valójában mást akar és ezt csak az egód gondolta ki ilyen szépen…Harmadrészt meg, nem tudom milyen reprezentatív a felmérésed, de tényleg általánosítasz. :)Lemondani a szexről?! Mi ez a hülyeség! 😉
Ez az amit én sem tudok megérteni. Az exeim megalázkodását, behódolását. Hogy hogyan tudják csak így eldobni maguktól a barátságot? Főleg külső nyomásra. Az új, őértük elvileg mindent megtevő, őket szerető ember nyomására. Mert még ha kettőnk miatt történne, akkor ok, ez van… De így.. Na mindegy. Gáz ez… :-/
Gáz? Ha vége lett, akkor valamiért vége lett, lehet hogy már ott se volt meg az őszinteség, bizalom nálatok, és most se valjba be neked a valóságot? Hmmm? Te dobdtad? vagy ő dobott? nem mindegy, hogy melyiket keresed..
Az, hogy ki dobott ki kit, már csak annyiban számított, hogy ki mondta ki hangosan. Egyszerűen elmúlt. Ezzel semmi baj.
Ha egyszerűen elmúlt, akkor oka volt, nyilván nem volt meg a közös hang, akkor meg mé keresed? Nem értelek. De ő mondta ki, nem te, ezek szerint. Sajnálod, hogy vége lett, erre mondják hogy „Késő, késő kisöreg, eső után köpönyeg”
Azért keresem, mert nekem sokat jelentett, nem a közös hang nem volt meg, hanem a szerelem lángja aludt ki, mondjuk úgy. Nálam pedig nem csak 2 féle emberi kapcsolat létezik: szerelmem és mindenki más. Vannak még „kitüntetett” szerepű emberek, akiket barátnak mondanék, bár mára ez a szó sem jelent sok embernek többet a havernál. Pedig ezért szép a magyar nyelv, mert lenne rá külön szavunk, mégsem használjuk őket megfelelően. :-/Nekem a barátok egyébként is többet jelentenek mint a szerelmek. A szerelem múlandó. Ez eddig mindig bebizonyosodott. Egy igaz barátság nem.
Kedves Ágoston,”Nekem a barátok egyébként is többet jelentenek mint a szerelmek” – itt a bibi, de még mekkora, akkor ne csodálkozz ha vége, minden szerelmednek, ha így állsz hozzá.Sajnos a mai világban, a barátok nagyon elvesznek, igazi barátság nem is nagyon van szerintem, :-/, (ha csak nem valami gyerekkori, de azok is kezdenek kihalni, mert mindeki máshova kerül) valami érdek mindíg fűzi a másikhoz. (akár munkahelyi, akár üzleti). A „barátok” nagyon gyorsan változnak szerintem, épp az emeber milyen körben, körökben mozog. És rájuk huzza a barát jelzőt, hogy legyen kihez kicsit tartozni, ragaszkodni, de legjobban akkor is a szerelméhez tartozik az ember. Csak te máshogy látod :-))) Na mindegy, azé jó keresgélést.
Volt, hogy nem így gondoltam, de az évek múltán, ma így látom a helyzetet. Igazából nem volt jó a megfogalmazás, mivel a 2-t nem nagyon lehet összehasonlítani szerintem. Egyszerűen más kategória. Azt pedig én is nagyo jól tudom, hogy az igazi barátságok gyermekkorban köttetnek, mikor még nem fűződik semmilyen érdek egy-egy emberi kapcsolathoz. De ez nem törvényszerűen jelenti azt, hogy később nem jöhetnek létre mély barátságok. Én a mai napig meg egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket az életemben, akiket a barátaimnak vélek és nem számít milyen messze sodor minket egymástól a sors, mikor találkozunk, olyan, mintha múlt héten váltunk volna el. A barátok nem nagyon változnak. A haverok, cimborák, kollégák, azok igen. És ha körülnézel láthatod: a szerelmek is.
Berrita:Szóval csapongtak a gondolataim és olyannyira, hogy nem is értettél! Ejha! Ez a fránya identitászavar!Amúgy nem alapfeltétel/”specializáció” a választásomnál a tudatosság, de azért nem épp hátrány. A szexről se ma fogok lemondani, az fix.Sőt! Ha netán olvastál Osho-t (Tantra), nos ő a szexet nemhogy kerülendőnek tartja, hanem!:) – egy fejezetcímet idéznék:A szerelmi aktus, mint meditáció!Nem, erről nem mondok le 🙂
Hihi. Mennyi vicceset lehet itt olvasni :))Mondjuk őszinte leszek, én nem merném keverni a szexet a barátsággal. Mert akkor az vagy nem szex, vagy nem barátság. Egy nővel fenntartott szex által bizsergetett kapcsolat nem lehet barátság. Az csak pont annyi, amennyi.A mulandó szerelem és stabil barátság elméletet én is erősíteném. Egy kicsit.Elsőként kikezdeném a szavakat, mint definíciókat 🙂 olyan nehéz megmagyarázni valakinek, hogy én „szeretem” – és hogy emögött mi van pontosan.. Mintha a legtöbben tényleg skatulyákat állítanának fel, amelyekbe megpróbálják bepakolni az ismerőseiket. Nem hinném, hogy a barátság ma mást jelentene, mint régen. Inkább azt gondolom, hogy az önzésünkben elvesztjük a képességét annak, hogy felismerjük a barátokat. Haverokat, kollégákat emelünk ki, olyan alapon, hogy jól érezzük magunkat velük, meg mert „olyan jó fejek”, aztán persze jön a csalódás és szépen elkezdjük megállapítani nagy keserűen, hogy „nincsenek már barátságok”. Bezzeg a szerelem, a kapcsolat – a Család – csak arra számíthat az ember! Ez mondjuk nagy összemosás.De. Szerintem ahogy minden kapcsolatot, a barátságot is ápolni és felismerni kell. És az ápolás nem azt jelenti, hogy rendszeresen felhívjuk a másikat, meg elmegyünk vele sörözni, meg nem felejtjük el a születésnapját, stb. A kapcsolat ápolása szerintem sokkal nagyobb részt bennünk zajlik. Tiszteljük és elfogadjuk a másikat, nem utáljuk, kritizáljuk a háta mögött, valahogy láthatatlanul „szeretjük” és támogatjuk. Aztán ha egyszer, akár 10 év után egy éjjel felhív, hogy most azonnal öltözzünk, és menjünk, mert ő épp kurvára nagy gázban ül, akkor mi felkelünk, felöltözünk és indulunk. Nem elemezzük, hogy ez nekünk most jó-e, vagy nem. És ehhez szerintem az kell, hogy bennünk olyan talajon fejlődjön az egész, ahogy kell. Aki kihasználó barátságba megy bele, ahol a másik kihasználja – az meg arról az oldalról vak. Ezt nem észrevenni azt mutatja, hogy mindkét oldalon van valami gond. Hiszen a barátságot kimondatlanul is, de „bizonyítani” kell. Olyan önzetlen dolgokkal, amikre nem képes egy érdekalapú kapcsolat. Aki enélkül emel baráttá valakit, az csak magát alacsonyítja.A szerelem valóban más világ, más dimenzió és összehasonlíthatatlan. De barátság nélkül a szerelem átalakulása megélhetetlen. Hiszen ha társra találunk valakiben, akkor hosszú távon csak akkor vagyunk képesek együtt maradni, ha barátság is kialakul köztünk. És szerintem jobb és izgalmasabb hagyni nőni a dolgokat…A szexet tök nem keverném ebbe az egészbe, mert össze fogja zavarni. Osho népszerűségét meg jól mutatja az idézett bekezdéscím. Tökéletesen kompatibilis a mai önző és kihasználó (meg persze dekadens) kultúrával. Nevezzük fogyaszthatónak. Egyszerűen nem értem, hogyan lehet szex alapú kapcsolatot fenntartani. Akármilyen hosszút. Hát nem érzi a két fél, hogy szükségletet elégít? De. És nem szokja meg, hogy ez „csak” ennyi? És ha jön a várt „igazi” (haha), akkor azzal majd más képzeteket társít, leporolja a jó kis szuperszeretkezést és tök máshogy éli meg? Sok mindent nem értek még 🙂
Letiltás? Szánalmas? Úristen..Hol élsz? Nem gondolod hogy el kéne engedned. Vagy összeakarod ugrasztani őket? Miattad? Hogy neked megint jó legyen. Nem az új féltékeny, hanem te hogy volt kedvesednek jó és ez tényleg szar, de ennek örülni kéne.Óvszer? Házasság? (más írásaid) hát nem vagy kicsit Önző? Birtokló? Feltennél magadnak egy kérdést? Tudom-e mi kell a nőnek? Segítek a válaszban: NEM. Kicsit hímsoviniszta írásaidból nekem ezek jönnek le. Inkább kérdezd meg volt kedvesed vagy új párját hogy hogyan csinálják, miben más, és tanulj.De amúgy érdekes a világnézeted, majd még visszanézek 🙂 hátha fejlődtél.Valami pozitívat is: szépen okarinázól. 🙂
Nah, jól megkaptam! Kell nekem kényes témákat ország-világ elé tárni… 🙂 Egyébként azért az nem annyira igaz, hogy én lennék a féltékeny, amiatt, hogy neki jó. Mert én őszintén örültem neki, hogy megtalálta végre élete párját, tökre szurkoltam is neki és örömmel töltött el, mikor láttam a szemében, hallottam a hangjában a boldogságot, amit megél az új párjával. Merthogy volt egy időszak, míg együtt voltak, mi is öszzefutottunk héba-hóba egy kis csevegésre és nekem ez így hibátlan volt. És el is engedtem. Most már. Miután kiderült, hogy el KELL. De amíg nem kell miért tenném? Bár ez az elengedés itt nem annyira jó szó, hisz ez azt feltételezné, hogy előtte „fogva tartottam” volna vagy ilyesmi. Ami szintén nem igaz.Hogy hímsoviniszta lennék? Nem gondolom. De azért el fogok gondolkodni rajta! 🙂 Szerintem azonban csupán arról van szó, hogy én kimondok olyan dolgokat is, amikről mások vagy eleve nem beszélnek, mert nem is gondolkodnak rajta, vagy cikinek tartják beszélni róla, vagy épp megjátszák magukat. Természetesen nem kívánok általánosítani, kinek nem inge, ne vegye magára! ;)És azért én is feltennék egy kérdést, hamár 😉 A nő vajon tudja-e mi kell neki? Mert én még nem mondanám biztosra magamról. (Még 🙂 De talán a nők ösztöneikből fakadóan jobban tisztában vannak vele.(És köszi a dícséretet! Remélem nem csak vigasztalni szerettél volna vele :))
Ne légy féltékeny rájuk. Örülj, hogy jó NEKIK, vagy legalább próbáld meg.. :-)))
🙂
Te mit szólnál fordított helyzetben? Ahogy végig olvastam a hozzászólásokat: neked belefér. Nem vagyunk egyformák. Azé szerintem te se vigyorogtál volna ha fordított szituba előáll a párod, hogy voltam az exemnél felköszöneteni. (tudatosan 🙂 ).
Én (Noki, 23) valahogy úgy gondolom, hogy egy ilyen rajtaütős felköszöntés még egy hősszerelmes párkapcsolatban is nagy dolog. Én, (mármint ha én lennék a barátnőd) totál kiakadnék, hogy ennyi erőd, energiád fecséreled egy olyan lányra, akivel már vége. Irigy lennék rá, őszintén, vállalhatóan. Plusz, mi van akkor, ha az én névnapomon, meg elfelejtesz akciót rendezni.. az újabb keserű érzést fog okozni a választottban. Egyszerűen meglátásom szerint nem jó dolog szétszórni magunkat. Ha ilyen igényünk van legyünk színészek, tv sztárok. Akkor ugyanis, egy időre másoké is lehetünk, de az csak játék. Egy kapcsolatban nem jó dolog annyi felé szórni magunkat, mert pontosan ez a sok nő táplálta versenyhelyzet, alakít ki a másikban egyre erősödő birtoklási vágyat. Persze fordított felállásban is ugyan ez a helyzet. Ami előbb utóbb társul a csalódással, keserűséggel, rossz közérzettel. (a nőben is!)Az üzleti életben is így van ez, amint valamire sok mindenki formál birtoklási jogot, abban a pillanatban felmegy az értéke, és harcolni kezdenek érte…Kérdezem én miért jó ha annyian osztoznak rajtad? Ki szeret a végén igazán, Te tudod? Vagy pont ez a lényeg, hogy érezd fontos vagy? Jó a blogod, kedvem támad elmélkedni, beszélgetni!