Még 23456 követő kéne 24000-ig, mindenkit visszakövetek, RT plíííííz!!!! /o\

<duhonges>

Ez most komoly? Már szinte naponta futok bele ilyen twittekbe, és egyszerűen nem értem, nem tudom hova tenni. Van valami verseny, amiről lemaradtam volt, hogy az, akit a legtöbb ember követ, kap egy banánt, vagy mi van itt?? Beköszöntött a Twitter-óvoda korszaka? 2012 van oké, világvége, meg minden, de ez már durva.

Mi ez az RT-zőket hirdetem? Talán valami reklámcégnél dolgoznak, vagy mi? Hova hirdetnek, vagy hogyan? Meg mit?

Visszakövetnek mindenkit? Minek? Légyszi, engem azért ne kövessen senki, csak azért, mert én őt bekövettem, ennek mi értelme van? Ha követsz, kövess azért, mert érdekel, amiről hablatyolok. Ez nem egy ilyen barter platfrom bakker.

Egyik alkalommal megnéztem az egyik ilyen csaj profilját. (Érdekes módon ez a jelenség leginkább a szebbik nemnél kezdett csak elburjánzani.) 10 üzenetből 8 ugyanez a kuncsorgás volt, csak ugye a számláló csökkent mindig eggyel. Most komolyan. Mi a szarért (már bocsánat) követnék én egy olyan embert, akinek fél óránként ilyen üzenetekkel spammeli tele a folyamomat?

Ennyire rottyon van a mai tini társadalom lelkileg? Tényleg ezen múlik (szerintük) a boldogságuk. Ki vagyok bukva. És el vagyok szomorodva…

Valaki tegyen a kedvemért egy életkor szűrőt a Twitter regisztrációba oké? Köszi. </duhonges>

Élet a Twitteren és túl azon

  1. Tegnapelőtt a barátnőm egy Twitter üzenet kapcsán leírt egy gondolatsort, amiből aztán kisebb sértődés, és egyéb kalamajkák lettek, aminek a végeredménye az lett, hogy azt veszem észre, hogy sír a fotelben, és ölében a laptoppal, látom, hogy épp törli a Twitter üzeneteit egymás után, egyesével 10 nappal ezelőttről kezdve. Mi történt? Valaki írt valamit, ez elindított egy gondolatot, ő ezt megírta, majd valaki aki ezt magára vette, DM-ek sokasága, nyilvános helyesbítés, újabb DM-ek sokasága, üzenetek visszatörlése, stb, stb.
  2. Ma, valaki kiírt egy üzenetet Twitteren. Erre reagáltam. Erre a reakció sértődés, bennem való csalódás kinyilvánítása, majd DM-ben mástól egyetértő bólogatás, megint mástól ejnye-bejnye, juj, nem tudod mibe nyúltál, nem is ismered, stb, stb.

Hát most elmondom, hogy mi a véleményem a Twitter mimózákról és arról, hogy hogyan is kellene szerintem a Twitteren élni:

Egyértelmű, hogy itt csak az alapján tudunk valakit megítélni, amennyit ő mutat. (Egyszerre 140 karakterben, nem sok fér bele, hát elég ügyesen kell fogalmazni eleve.) Pontosan a Twitter ezen tulajdonsága miatt mindenkinek a saját felelőssége, hogy mit ír magáról, miket mutat magából. Ugyanis az emberek ez alapján ítélik meg. Ha te főleg utálkozónak mutatod magad, akkor annak is fognak látni. És egy szavad nem lehet emiatt senkire, ugyanis te láttatod magad ilyennek. Akkor is, ha ez esetleg nem így van. Ha nem olyannak mutatod magad, mint amilyen vagy, ne csodálkozz, hogy félreismernek az emberek. És főleg nem teheted meg azt, hogy amiatt haragszol, mert nem látják meg a “valódi” énedet a Twitteren keresztül az általad mutatott teljesen más kép mögött. Itt senki sem látó. (Tudtommal.)

Meg kell értened, hogy minden egyes leírt szóért, felelősséggel tartozol. Mint ahogyan minden egyes kimondott szóért is felelősséget vállalsz az offline életben igaz? Azzal, hogy a Twitteren mindenféléket írogatsz magadról, vagy akár másról, vállalod, hogy arra a Te követőid reagálhatnak. Esetlegesen olyat is, ami neked nem tetszik. Mert jogukban áll. (Persze ki tudja még mit hoz az új médiatörvény, de reméljük a legjobbakat :D) A Twitter nem arról szól, hogy “Szevasztok itt vagyok, jó fejek vagytok, DE CSAK ADDIG, míg minden üzenetemre bólogattok, minden mondatommal egyetértetek, és engem tartotok a Twitter netovábbjának”. Bizony megesik, hogy valakiben elindítasz egy érzést, egy gondolatot, amit ő meg is oszt, és az neked nem tetszik. Van ilyen. Ilyen a Twitter, de ilyen a Facebook is és bizony a való élet is.

Libra-children-21350660

Aki nem tudja elfogadni mások véleményét, főleg ha az akkor éppen fájdalmasan hat, akkor ne írj olyat, amivel ezt előidézheted. Ha nem vagy képes elfogadni mások reakcióját a megnyilvánulásaidra, akkor ne nyilvánulj meg! Ilyen egyszerű. Akkor vezess papírnaplót, vagy rendes privát blogot, vagy tedd priváttá a Twitter fiókod és csak olyan embereket gyűjts magad mögé, akik mindig bőszen bólogatnak utánad, ha egyetértenek veled ha nem, csak a jót és a szépet kommentelik, mindig vigasztalgatnak, mindennel egyetértenek amit mondasz – vagy legalábbis látszatra. Ha többre tartod a képmutatást, mint az őszinteséget, akkor nem biztos, hogy a Twitter neked való hely – bár tény, hogy az előbbiből több van itt sajnos, mint az utóbbiból, de szerencsére azért akadnak itt őszinte emberek is.

Alapvető “szabály”, de inkább jótanács a saját érdekében mindenkinek, hogy Twitteren ne mondj semmi olyat, amit a való életben nem mondanál ki ugyanúgy a követőidnek szemtől szembe! Ne tégy olyat, amit a való életben nem tennél meg! Mert persze megteheted, de itt aztán hipp-hopp hiteltelenné válik az ember, ahogy kibukik, hogy képmutató, és onnantól tehetsz te bármit. Megbélyegzett leszel. Lehet, hogy a követőid nem hagynak el, de már nem azért fognak követni, amiért régen. Már nem lesznek tényleges követőid. Azt fogják lesni, mikor köthetnek beléd. Rosszabb esetben mindent nem is nyíltan, hanem a hátad mögött.

Problémái mindenkinek vannak. Van aki többer ír róluk, van, aki kevesebbet. Ki mennyire érzi személyesnek őket. Ám aki főként a problémáiról ír, aki főként a negatív érzéseit nyilvánítja ki, attól előbb utóbb besokallnak a követői. Egész egyszerűen azért, mert az egész közösség morálját húzza lefelé, akkor is, ha ez nem tudatos, és mikor már ezt egyre többen érzik, valaki mindig venni fogja a fáradtságot (vagy akár egyszerre többen), és az arcodba fogja vágni, hogy “Hé, szedd már össze magad, a Twitter nem a Te lelki szemetesládád!” Erre volt már példa itt az utóbbi időben is ugye, és biztosan lesz is még. Mint mondtam problémái mindenkinek vannak. És hidd el, épp elég mindenkinek a sajátjával megbírkózni. Ő dolgozik az övén, Te dolgozz a Tieden! Hidd el, azáltal, hogy rendszeresen a követőid Twitter falára hányod a nyűgjeidet, azok bizony nem fognak hamarabb megoldódni. (Viszont hátráltatsz másokat abban, hogy a sajátjukkal foglalkozzanak.) Segítséget persze kérhetsz, és biztos lehetsz benne, hogy kapni is fogsz! Az emberek alapjába véve segítőkészek. De ehhez előbb ténylegesen akarnod kell, hogy a problémád megoldódjon. És tenni is érte. De az önsajnálatodban, és egyéb energiaszerző játszmáidban ne várd, hogy a követőid asszisztáljanak Neked! Mert hamar egy olyan képet fogsz magadról kialakítani, amit aztán nagyon nehezen fogsz az emberek fejében megmásítani később.

Nem azt mondom, hogy soha ne írj le magadról semmi negatív élményt, és csak a rózsaszín felhőt mutasd! Mert ezáltal valószínűleg ugyanolyan hiteltelenné válsz, mert sok ember emögött is ugyanúgy meglátja majd, hogy csak álca, és nem is olyan hűde tökéletes az életed. Én csupán azt mondom, hogy próbáld megtalálni azt a középutat, azt az egyensúlyt, ami mellett még hitelesen tudsz Twittelni úgy, hogy megnyilvánulásaidban őszinte maradsz, és közben nem csökkented a követőid általános hangulatát, energiaszintjét azzal, hogy a magad problémáinak kiársztásával tetézed mindenkinek a már meglévő saját nyűgjeit.

Nem ártana arra törekedni, hogy a Twittjeinkben elsődlegesen értéket próbálunk adni. És amit egyszer leírunk, azért vállaljuk a felelősséget. Még akkor is, ha később megbánjuk.

Jó lenne ezen elgondolkodni időnként, és objektívan megfigyelni, vajon hogyan is egzisztálunk a Twitteren, milyen képet mutatok magamról, miért azt mutatom, amit mutatok, és vajon ez mások lelki világára hogy hat, stb.

Bár ezt az írást 2 “Twitter incidens” ihlette, ez azonban nem csupán azokra való reflektálás, hanem egy olyan, azok által bennem megindított eszmefuttatás, amit bármely Twitter lakónak érdemes lenne átgondolni szerintem.

Köszönöm, hogy elolvastad. A kommentekben ér reagálni. És örülnék is neki. 🙂

Beszippantottak a közösségi hálózatok

Magadra ismertél a cím olvasásakor?

Nos, én az utóbbi időben azt figyeltem meg magamon (folyamatos önelemzés), hogy míg eleinte csak szép lassan és alig kommunikáltam a közösségi hálókon, a dolog egyszercsak elért egy olyan pontra, ahonnan hirtelen ugrásszerűen megemelkedett az online aktivitásom. Öntudatlanul. A szakaszok valahogy így néztek ki (dátumokra nem emlékszem sajnos, de szerintem 2-3 év közötti időintervallumot ölelhet fel):

  1. Rátalálok a Twitterre. Regisztrálok. Ezmiez? 2 twit után rájövök. Ez semmire nem használható – legalábbis nekem.
  2. Meghívnak a Facebook-ra. Regisztrálok. Ezmiez? Ostoba alkalmazásokat zúdítanak non-stop a nyakamba, kaotikus az egész. Ez semmire nem használható – semmi hasznosra. Fiók törlés.
  3. Eltelik kb. 1 vagy 2 év.
  4. Rátalálok a Twitterre. Már használják annyian itthon (pár százan?), hogy lehet róla olvasni néhol a magyar weben, így találok rá. Regisztrálok. A standard nick-em foglalt, a másodlagossal regelek. Elkezdem használni, bár ez a használat még úgymond “offline”. Nem baj, majd kiderül mi sül ki belőle. Követek pár érdekes embert, engem pedig pár érdekes spam 🙂
  5. (Megnézem vajon ki az, aki a nick-emmel már regisztrált. Rádöbbenek, hogy az is én voltam, jó ég, én ezt már régen egyszer próbáltam! :-O Mindegy, már nem állok át arra, túl késő, már elindultam az újon.)
  6. Meghívnak a Facebook-ra. Egy személyről keresett információ miatt!! Újra regisztrálok. Megállapítom, a Facebook sokkal letisztultabb, átláthatóbb lett időközben. Elkezdem használni. De még inkább csak “offline” módon.
  7. Összelinkelem a Twittert a Facebook-kal.
  8. Követők bukkannak fel a Twitteren.
  9. Ismeretlen ismerősök bukkannak fel a Facebookon.
  10. Összefonódik a két hálózat.

És valahol itt következett be egyszercsak észrevétlenül az, hogy a Twitter és Facebook jelenlétem “online”-ná vált. Azaz, elkezdtem a már megismert emberek kapcsán újakat megismerni. És beindult a mókuskerék:

  • Közzéteszek
  • Megosztok
  • Reagálok
  • Újra-közzéteszek
  • Segítek
  • Érdeklődök
  • Segítenek
  • Érdeklődnek
Mi történt? Elkezdtem egy közösség tagjává válni, elkezdett egyre erősödni egy új valahova tartozás érzése bennem. Sosem látott emberek egy kis csoportja felé. Az “online” aktivitást fokozza a hálózati tevékenységek áramlásának egy idő után mobilon is való non-stop figyelemmel kísérése.

 

De mi ebben a durva? Fogalmazzunk úgy, hogy az “online” aktivitás mint olyan, maga után von, megkövetel egyfajta azonnaliságot. Ha az ember 100-on felüli embertömeget követ, aminek ha csak a fele aktív, ha nem követed a dolgokat óráról-órára (percről-percre), lemaradsz dolgokról. És ugye tudjuk: aki lemarad, az sokszor kimarad. Az információ túl gyorsan jön. Gyorsabban annál, mint amilyen gyorsan az ember fel tudja dolgozni. Ugye hallottuk már azt a kifejezést, hogy “felgyorsult a világ”? Nos vannak területek, ahol ez hatványozottan igaz. Ilyenek a közösségi hálózatok is.

 

Folyamatos agyalás, problémákon, ötleteken, megvalósításokon, stb. való párhuzamos gondolkodás. Ez ha az ember nem figyel, könnyen szétszórtsághoz, dekoncentrációhoz vezethet. Mondjuk úgy, ha nem vigyázol, magával ránt a mókuskerék!
 
Hogy mit akarok mindezzel mondani? Nos, csupán annyit, amit leírtam. Mindenesetre számomra furcsa és izgalmas felismerés volt ez tegnap. Izgalmas, mert én két, egymásnak látszólag (és talán valójában is) teljesen ellentétes irányba mutató dolog felé vagyok teljesen nyitott. A technológiákra, hálózatokra, az elmetevékenységre épülő világ és az elmetevékenységtől megszabadulni, elkülönülni kívánó “ezoterikus” világ felé.

 

Nos, annyit már most látok: kihívás lesz megtalálni a közös utat… 🙂

 

Az előző mondatot gondoltam először végszónak. Ám módosítanék. Végszó (vagy inkább végmondat) gyanánt szeretném még megosztani egy újonnan felmerülő érzésem: miszerint egyre sűrűbben érzek egyfajta hiányt a közösségi hálókból. Ez pedig a személyes kapcsolódás hiánya. Egyre gyakrabban fogalmazódik meg bennem a vágy a hálón megismert emberekkel való személyes találkozásra. Egy közös teára, sörre, ebédre, forralt borra, akármi. Ahol nem kell rövidítéseket használnom, félmondatokban beszélnem,  gúvasztani a szemem a gép előtt, stb.. Te nem érzed?
Beszippantottak a közösségi hálózatok