Nemrég épp arról elmélkedtem, hogy mennyit hazudik az ember. Valamint ennek a párkapcsolati vetületéről. Erről a témáról eszembe jutott aztán még egy feltevés. Az őszinteség szerepének egy más szemszögből való megközelítése.
Mégpedig, hogy az ember (persze, nyilván nem mindenki..), miért is törekszik arra, hogy minél őszintébb, minél mélyebb kapcsolatot alakítson ki másokkal. Azt feltételezem, hogy az álarcok, maszkok, amiket az emberek hordanak a mindennapi életben – a megbízható alkalmazott, a hű partner, a szigorú szülő, a jó gyerek, az örök vidám haver, a szenvedélyes, odaadó szerető, a becsületes állampolgár, stb.. -, kimerítik az embert. Ezeknek a folyamatos viselése, cserélgetése. Ezért aztán igyekszünk olyan embereket keresni, akik mellett minél kevesebb vagy vékonyabb álarcot kell felraknunk, minél többet adhatjuk magunkat. Mert az nem igényel semmiféle erőfeszítést, egyszerűen azok mi vagyunk. A természetes állapotunk. Az csak úgy jön. Szerintem ennek a keresésnek/kiválasztásnak egy része ráadásul tudat alatt történik, mivel jórészt mi sem tudjuk kik is vagyunk már valójában a sok álarc alatt. Mert szépen lassan elfelejtjük, ha nem figyelünk. De valaki onnan alulról még kapálózik felfelé. (Önismeret, önismeret, önismeret!)
Persze, lehet, hogy teljesen triviális amit most leírtam. Csak épp még sosem gondoltam ezt így tudatosan végig.
Érdekesnek találtad? Oszd meg másokkal is:
„Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted”Tetszik ez amit írtál, és egy kicsit elgondolkodtam én is rajta. Szerintem az ember nem a szerepnélküliségre törekszik. Hiszen, ahogy írtad, a legtöbben nem tudják, kik valójában. Elképzelésem sincs, hogy ki lennék maszkok nélkül, hogy egyáltalán maradna-e valami, ha az összes maszkomat ledobnám. Párkapcsolatban inkább arra törekszem, hogy a lehető legjobban érezzem magam a párom mellett. Hogy az lehessek, aki szeretnék, azt a maszkot hordhassam, ami a legkényelmesebb, és számomra a legtesthezállóbb (vagy épp a legmókásabb, vagy legizgatóbb). Igazából minden szerepem én vagyok, egyik sem teher számomra, mert ha az, akkor az a szituáció felőröl, azt nem bírom sokáig. Így a párkapcsolatokban is sok különböző maszkom lehet, ami „én” vagyok, mégis az lesz az „Igazi”, ahol én legjobban szeretem magam.
Szerintem viszont nem arra kellene törekednünk, hogy a valódi énünkhöz minél közelebbi maszkot találjunk, hanem, hogy felfedjük ki is van valójában a maszkok alatt. Vagyis „Ki vagyok én?” Azok a szerepek, amik kényelmesek szerintem nagyon közeliek Hozzánk. Amik meg terhek, azokat idővel el is hagyjuk – barátok, haverok kopnak ki, párkapcsolatok múlnak el, új munkahely, új hobbi, stb.. Szerintem. (A párkapcsolatban pedig pont ott szereted magad legjobban, ahol leginkább Önmagad lehetsz, nem? 🙂
De mi az hogy önmagam? Annyiféle arcom van, amit szeretek!
A „ki vagyok én” megismerése a legnehezebb. Nemcsak másokkal szemben, mi magunkkal szemben is maszkokat hordunk. A legnehezebb nem másokat megismerni, hanem saját magunkat, és a bennünk rejlő személyiséget feltérképezni, és ezáltal saját magunkat adni, hogy ne kelljen többé maszkok mögé bújni.
Én is úgy gondolom, hogy magunk előtt is maszkot viselünk. Viszont szerintem a személyiségünk pont nem az, aki igazábl mi vagyunk, hanem az az összesett valaki, akit innen onnan szedtünk össze – anyutól, aputól, haveroktól, szerelmektől, kollégáktól, a környezetünkben lévő emberektől – születésünk óta.
szerintem sokat kell dolgozni azért, hogy olyan életkörülményeket érj el, ahol őszinte lehess minden körülötted állóval. itt most nem anyagi dolgokra gondolok. de nem elég ez sem; a sok erőfeszítésen túl rengeteg önmagaddal szembe nézés és belső anomália, fölösleges gaz kigyomlálása után ott van az a szint, ahol a lehető legkevésbé kell maszkok mögött élned.ehhez persze el kell rugaszkodni, vagyis megtenni azt a bizonyos ugrást. előtte lehetetlen elképzelni az „elszakadást”, utána viszont lehetetlen visszamenni: vagyis visszavenni a maszkokat.és ilyenkor szerintem már nem is kell keresni a kompatibilis embereket, csak nyitottan élni és minden történik szépen…ez a nehezebb út az, ami a legérdekesebb akadály, kihívás, gondolat (mindegy, hogyan hívom) az életben. ha hinnék reinkarnációban, akkor ezt tenném arra a helyre, ahová a mindig visszatérő _nagy_ feladatot teszik ők. azt a nagy feladatot, aminek megoldása után kijuthatsz ebből a kerékből, és nirvana ;] hehe.
Pontosan! Az egészhez legelőször is elhatározás kell és rengeteg bátorság meglépni az első lépéseket. Mert azután aztán szépen lassan elkezd borulni sokminden az életünkben, kikopni belőle – amik nem oda valók.
Kicsit elkanyarodtunk a téma párkapcsolati vonatkozásától, nekem viszont van egy kérdésem: Mi van akkor, ha tiszta szívvel szeretsz valakit, aki mellett viszont nem tudsz kiteljesedni? Benne nem önmagadat szereted, hanem Őt magát, azért aki, de közben szenvedsz, mert te nem tudsz az lenni, aki szeretnél… Azt hiszem ilyenkor kell elkezdenünk keményen dolgozni magunkon, hogy ne az önzőségünk kerekedjen felül. Egy ilyen párkapcsolat viszont nem a tökély, ha nem érzed jól magad – így vajon megélheti-e az önfejlesztő kurzusunk eredményét?
Hmmm.. Én ilyet még nem éltem meg.. – de azt hiszem nem is szeretnék 🙂 Bár nyilván egy ilyen kapcsolatban is megvan a tanítás. (Egyébként nem a párkapcsolati vonatkozás volt az eredeti téma – hanem bármely emberi kapcsolat.)Én szerintem ha valaki mellett nem lehetek önmagam, hamar elmúlik a szerelem, az ilyen kapcsolat hosszútávon nem életképes.
Azt hiszem kis fogalomzavar állt fel 🙂 Nem arról beszélek, hogy valaki mellett nem lehetek önmagam. Lehet, hogy én kevertem össze a színes személyiség fogalmát a szerepekkel. Azt, hogy nem tudok kiteljesedni, úgy értettem, hogy bár önmagam vagyok, nem tud kibontakozni a teljes személyiségem, csak egy-egy szeletkéi. Lehet, hogy azért zavarodtam bele, mert nem szoktam megjátszani magam, hanem már alapból csak olyan embereket vonzok, akik mellett nyugodtan lehetek önmagam. A többiekrôl vagy nem veszek tudomást, vagy tartom a távolságot… Keresgélnem mégsem kell, mert mint valami automata szûrôn át, csak a megfelelô emberek jutnak közel (a többiek lepattannak :D).