Szerintem a párkapcsolatokat mind egy-egy szuper kalandnak kellene felfognunk. Úgy értem egy újabb leckének, egy felfedező körútnak, melyben újabb dolgokat tudunk meg önmagunkról, hogy hogyan viszonyulunk bizonyos dolgokhoz, emberi tulajdonságokhoz. Fontos, hogy a balul elsült, vagy nem túl kellemes végkimenetelű kapcsolatokból is úgy tudjunk kilépni, hogy lássuk benne a tanítást, a tanulságokat. Ha így tudunk hozzáállni a szakításokhoz, válásokhoz, végül az új tudások, tapasztalatok felismerése miatt hálával gondolunk majd minden egyes ex-re, ami szerintem fontos. Fontos, hogy az életben minél kevesebb gyűlöletet, megvetést, stb-t érezzünk mások iránt, ellenben minél több hálát, szeretetet. Klisés igen, de egyre inkább érzem, hogy ez valóban így van, és hogy ez nagy jelentősségű a boldogság elérésében.
És akkor arról még nem is beszéltem, hogy egyszercsak ha szerencsénk lesz, valamelyik „kirándulás” nem ér véget és megtaláljuk életünk párját. Ha a párkapcsolatokat „eszköznek” és nem célnak fogjuk fel, szerintem sokkal könnyebben mennek majd a dolgok, és kevesebb sírás vár ránk 🙂 Mert minél több, minél különbözőbb embert vonzunk be, annál többet tudunk meg magunkról és minél többet tudunk magunkról, annál tisztábban fog kirajzolódni magunk előtt, hogy milyen embert is keresünk valójában. Merthogy az elbaltázott kapcsolatok jórészt szerintem abból fakadnak, hogy nem is tudjuk valójában miféle párra lenne szükségünk. És ugye az sem biztos, hogy egész életünkben ugyanolyanra. Merthogy mint minden, mi is folyamatosan változunk. Változnak az igényeink, az értékrendünk, az életszemléletünk. És ettől gyönyörű az ember 🙂
