Most volt a 10. érettségi találkozónk. Meglátogattuk a temetőben egy korán eltávozott osztálytársunkat is, valamint előkerült egy búcsúztató szöveg, amit anno még én írtam a pajtásunk halála után. Először nem is emlékeztem az írásra, de ahogy a kezembe kaptam és olvasni kezdtem egyből felderengtek a sorok. Az én gondolataim voltak. Egy 17 éves kamaszé, aki épp elveszítette újdonsült jóbarátját, s most csak értetlenül bámul maga elé…:
Elmentél, s minket itt hagytál. Egyedül a problémáinkkal A problémáinkkal, melyek valaha a Tieid is voltak. Együtt könnyebb lett volna. De nem. Elég – gondoltad. Úgy érezted, nem ez a Te világod. Szerettünk… Szeretünk, s szeretni fogunk örökké. Szinte mindenben egyformák voltunk, Te és én. Terveket szőttünk, bulliztunk, és mindig megértettük egymást… Most mégsem értelek. Minden összezavarodott bennem.
Miért? Erre a kérdésre már sosem kapjuk meg a választ. Csak ülök, nézek magam elé, és egyre csak törnek fel az emlékek. Lassan egy könnycsepp csordul ki a szemem sarkából. Hiányzol… Órákon oda-oda pillantok a helyedre. De nem vagy ott. Már nem leszel soha. Nem vagy már…
Te voltál az első. De miért pont Te? Lett volna megoldás, de Te már nem bírtad… Bármerre nézek, mindenről Te jutsz az eszembe. Miért? Bizonyítani akartál ezzel, vagy… Nem értem… Rám, ránk, mindig számíthattál volna.
Szerettünk… mindig szeretni fogunk. Mit hagytál? Nem sokat. Pár kép a régi szép időkből, pár szám, miket ha meghallok, a szívem összeszorul. Te jutsz róluk eszembe. Nem tudom mi lenne a jobb…, elfelejteni Téged, vagy sem. De tudom sohasem foglak Téged teljesen. Nem lehet. Talán nem is baj. Nem szabad! A legjobb barátom voltál. S az is maradsz örökre. Lesz majd új „legjobb barátom”, de ha Te itt lennél, akkor nem…
De MIÉRT?!? Okos voltál, találékony, tehetséges. Sokra vihetted volna, de Te is, mint én, a mának éltél…, s ezekkel mit sem törődve véget vetettél életednek…
Szerettünk, s szeretni fogunk. De tudom…, s Te is biztos ezt akarod: az Élet megy tovább.
Ágoston Péter
1999.09.03., Paks
Pár éve már nem bukkan fel álmaimban. Túl vagyok rajta. Nyugodjék békében.
Czékmán Szilárd emlékére
3 thoughts on “Nem vagy már…”