Az ember non-stop hazudik. Mindenki. Hol kisebbet, hol nagyobbat, hol magunknak, hol másnak, de tény, hogy ki sem látszunk a ferdítések, mismásolások, füllentések, önhitegetések és egyéb hosszútávon frankón visszaütő hibás viselkedésformák, kommunikációk mögül.
Ez elég tág téma, hogy ki miért hazudik, ugye általában azért elmondható, hogy valami rossztól szeretné megóvni magát, valamitől, amiről úgy gondolja, hogy az neki fájni fog, vagy rosszat fognak gondolni róla mások, stb, stb.. Persze ha nem hazudnánk jobbra-balra, előbb utóbb kikopnának mellőlünk azok az emberek, akik a valódi énünket nem tudják elfogadni, s szép lassan bekerülnének a helyükre olyanok, akik igen. És akkor mi is könnyebben el tudnánk fogadni magunkat olyannak, amilyenek valójában vagyunk. De mi inkább ragaszkodunk ahhoz, hogy megtartsuk magunk mellett azokat, akik ugyanúgy hazudnak nekünk – és sokszor maguknak is persze, azért, hogy mi olyannak lássuk őket, amilyennek mi szeretnénk.. Na, ennek végül gondoljunk már bele: mi értelme van..?? Ostoba játék, nem? Észre sem vesszük, hogy a saját boldogságunknak rakunk keresztbe folyamatosan, miközben meg vagyunk győződve róla, hogy így lesz jó..
A címnél maradva vegyük a párkapcsolatokat példának:
Egy kapcsolat elején, ha szerelembe esünk, ahogy a mondás is mondja: „A szerelem vak”. Ez arra pont jó, hogy tökéletesen észrevétlenül átsiklassuk a figyelmünket olyan dolgok felett, amik bizony nekünk büdösek. De annyira szép és jó ez a rózsaszín köd, hogy minek szarjuk el ilyen kis apróságokkal, hogy a másik mindig benne hagyja a haját a mosdókagylóban reggel, vagy szana-szét hagyja a zoknijait, vagy sosem mosogat el maga után, vagy mindig taj részegen jön haza a haverjaival szombat éjszakánként, vagy sosem várja meg, míg én is elmegyek szex közben, vagy úgy vezet, hogy halálfélelmem van mellette, stb.. Ezek apróságok. Benyelem – gondoljuk. Nyeld!
De akkor ne csodálkozz pajtikám, hogy mikor eloszlik a rózsaszín köd, ezek hirtelen mind egyszerre zúdulnak majd rád, és így egy kupacban már nem biztos, hogy be akarod nyelni. Aztán jönnek a viták, a problémák másik fejéhez vagdosása, veszekedések, szakítás, válás.. És eljátszottunk az életünkből fél, egy, öt évet olyan dolgok miatt, amikről már a legelején tudtuk, hogy nekünk ez nem jó. De hazudtunk magunknak. Hogy ez majd jó lesz. Persze nem lett. És a legdurvább: hogy azt hisszük, na ebből most tanultam, legközelebb nem követem el ugyanezt a hibát, de sajnos az esetek többségében de! El fogjuk. Mert az emberek szeretnek hazudni – még ha sokszor nem is vagyunk tudatában..
Szerintetek?
