Tegnap estére megleptem magam egy Deva Premal koncertjeggyel szülinapom alkalmából. Imádom Deva zenéjét, szinte napi rendszerességgel hallgatom, így nagy izgalomba jöttem, mikor nyáron megláttam, hogy jönnek ide koncertet adni. Izgalmam nem volt alaptalan, ahogy a címben írtam, az utóbbi évek legszebb koncertje volt számomra. Mindenképpen le szerettem volna írni, megosztani veletek az élményt, és most „sajnos” itt ülök a gép előtt, és nem tudom hogyan is kezdjek neki. Ez megint az a fajta élmény, amit szavakkal átadni nem lehet, mert kevesek hozzá. Pár mondatban inkább csak megpróbálnám elmondani, mi volt, ami megfogott, ami magával ragadt, aztán csak reménykedni tudok, hogy egyszer Ti is eljuttok egy koncertjére.
Tulajdonképpen Deva a párjával Mitennel együtt zenél, illetve csatlakozott még hozzájuk Manose egy nepáli basoori fuvolaművész. Hárman szerintem fantasztikus egységet alkottak, és az egyik döbbenet az volt, ahogy ebbe az egységbe a többszáz fős közönséget is bevonták. Deva hangja élőben is ugyanolyan kristálytiszta és gyönyörű, mint felvételről, Miten kedves, játékos természete képes volt újra és újra bevonni hol a teljes férfi, hol a női vagy épp a teljes közönséget a dalaikba, közös éneklésekbe. Döbbenetes, ugyanakkor gyönyörű volt látni, ahogy a kisugárzásukkal, a zenéjükkel, játszi könnyedséggel állították félre a közönség egóját, s érték el, hogy az emberek felkérésre velük dúdolásszanak, énekeljenek verssorokat, vagy épp szanszkrit mantrákat.
Ott kezdődött a sokk, hogy az első szám alatt szinte végig folyt a könnyem mindkét oldalt, egyszerűen nem tudtam – nem is akartam tenni ellene semmit. Teljesen magával ragadt az élmény, gyönyörű volt.
Tetszett, hogy a számok végén senki nem akart tapsolni, hogy mindenki külön kérés nélkül tudta, érezte, hogy a dalok közé a csend illik, nem a taps, a csend, melynek igen elsöprő ereje volt.
Fantasztikus volt, hogyan adtak elő egy spirituális zenei koncert közepén, teljesen váratlanul egy blues számot, melyet Miten Deva kedvenc mantrájaként konferált fel 🙂 Mitenhez jól láthatóan közel áll ez a stílus is, Deva hangja szinte minden stílusban gyönyörűen szól, Manose bluesos, beatboxos fuvola szólója pedig óriási ovációt robbantott ki.
Tetszett, hogy a végén mindenki az utolsó dal utáni csenddel indulhatott haza, nem volt visszatapsolás, nem is volt rá szükség rá, két és fél órás volt a koncert, pont elég, nehéz lett volna már tovább fokozni.
Ennyi, tényleg nem lehet többet szólni róla, egy élmény volt. Boldog és hálás vagyok, hogy ott lehettem. Remélem még lesz szerencsém!
Akit érdel kicsit bővebben a sztorijuk, hogy milyen zenét játszanak, az a Millenáris oldalán elolvashatja. (Igen, a koncert egyébként a Millenáris Teátrumban volt, szerintem teljesen jó volt a hangosítás is, a fények is, meg minden.) Bár szerintem az már önmagában sokat elmond, hogy Deva és Miten Osho ashramjában találtak egymásra, és Eckhart Tolle és a Dalai Láma is elismerően nyilatkozott a zenéjükről.
