Ágoston Péter

Épp tegnap néztem meg a WikiRebels című, közel egy órás dokumentumfilmet a WikiLeaksről, röviden összefoglalva annak történetét Assange tinihacker korszakától napjainkig.

Érdekes kérdés ez, ugyanis itt valóban olyan horderejű titkos anyagok kerülhetnek napvilágra (és úgy tűnik fognak is), melytől diplomáciai egyezségek robbanhatnak fel, újabb háborúk, felkelések, lázadások, stb gyúlhatnak lángra. Akár. Alapvetően én is egyetértek azzal, hogy mindig az igazságot kell keresni, az őszinteségre kell törekedni. Meg aztán előbb-utóbb úgyis mindig kiderülnek a sumákolások. Viszont azt is hajlandó vagyok belátni, hogy az ember sötét birka. Tény, hogy kezdünk talán tudatosodni, s elengedni a kondícionáltságunkat, de ez egy lassú folyamat, mondhat nekem akárki akármit a mindenféle közeljövőbe prognosztizált, óriási, bolygó szintű tudatváltásokról. Ez nem fog egy, vagy két év alatt végbemenni. Talán öt alatt sem. Azt gondolom, addig pedig, míg ez nem jön el, s a birka ember van nagyobb többségben, igenis szükség van arra, hogy valaki terelje a birkákat.

Felülről, nagyhatalmi eszközökkel nem lehet az emberek belső milyenségén változtatni. (Az megint más kérdés, hogy akik ott fenn csücsülnek, azoknak nem is érdekük ez, tökéletesen kényelmes nekik, hogy van egy szép nagy birka nyájuk.) Programozottak vagyunk, kondícionált elménkkel azonosulva zombiként éljük le életünket, s ezen törvények, szabályok, vagy más társadalom és egyéb környező behatások nem tudnak változtatni semmit. A programot átírhatják benned, de ettől még mindig gép maradsz. Lehet, hogy jobboldaliból lassan baloldalivá válsz, vagy épp fordítva. Vagy már mással akarsz foglalkozni, mint eddig, mert azt láttad, azzal többre mennek az emberek. Tök mindegy. Így is, úgy is agymosott vagy, nem önmagad, hanem egy társadalom által kreált nagy katyvasz. A személyiséged (melynek minden darabja szinte más-más emberek elvárásaiból, programjaiból áll), teljesen átvette az uralmat valós éned felett, s ezen csak alulról építkezve, belső indíttatás hatására lehet elkezdeni változtatni. Mindenkinek magának kell felismerni a elméje kondícionáltságát, az elméjével való téves azonosulását, szépen lassan, lépésről lépésre. (A betegnek kell akarni gyógyulni, de ahhoz előbb a betegségét kell elfogadnia, hogy az bizony létezik.) Majd ha a tudatos emberek elérik a kritikus tömeget, akkor beszélhetünk arról, hogy „az igazság mindenek felett„. Addig könnyen lehet, hogy inkább csak olaj a tűzre. (Ha nagyon kicsiben, leegyszerűsítve nézzük, képzeld el, hogy megkérded a barátodtól, barátnődtől, hogy tetszik-e neki az alakod úgy igazán? Elvárod tőle az őszinte választ. Mire ő őszintén megmondja, hogy valójában nem. Vagy csak annyit mond, hogy hát, nem vagy egy bombanő/adonisz, de nyugi, nem vagy ronda se azért. Csukd be pár másodperce a szemed, képzeld el a szituációt. Ugye, hogy fel lennél háborodva? Ugyanis nem vagyunk mi még készek az igazságra. Valójában nem azt vártad, hogy őszintén válaszoljon. Hanem, hogy őszintén válaszolja azt, amit te hallani akartál…)

Ám úgy tűnik, valahol belül mégis vágyunk a legtöbben arra, hogy tudjuk mi az ábra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az új, gyönyörű, médiatörvényünk által gerjesztett (immár nemzetközi) közfelháborodás. Nem szeretjük, ha befogják a szánkat, a szemünket, vagy a fülünket. (Persze talán ez is csak onnan ered, hogy az ember alapból minden tiltásnak zsigerből ellene van ugye. A bajunk a tiltással van, nem a tiltás tárgyával elsődlegesen. Azzal is, de nem az a fő probléma.) Innen jutott eszembe egy apró párhuzam a WikiLeaks és a mi kis problémánk között. A WikiLeaks ugyanis pont a mi problémánkra adott megoldás, csak kicsit nagyobb volumenben. A nyilvánosságtól, a nagyhatalmak által elzárt információkat tesznek közzé. Képzeljük el, hogy valaki létrehoz egy mini WikiLeaks-et külön magyaroknak. Minek? Mert várhatóan lesznek olyan cikkek, blogbejegyzések, stb, mik itthon nem láthatnak napvilágot, mert nem tetszik a kialakuló (modernkori) diktatúrának. A helyzetünk szinte tökugyanaz, mint a nagyvilági. Csak kicsiben.