Élménybeszámoló egy jobb agyféltekes rajztanfolyamról
Múlt hétvégén elmentem egy ilyenre. Igazából nem is annyira rajzolni szerettem volna megtanulni, inkább a módszertanra voltam kíváncsi, hogy mitől lesz képes vajon az ember pár nap alatt hirtelen úgy rajzolni, mint még előtte soha. Meg hogy egyáltalán tényleg képes lesz-e? 😀 Nos, az élmény valóban megdöbbentő volt, és a pár nap alatt végbement fejlődés valóban vitathatatlan. És valóban mindenkinél. Nem számoltam, de úgy 30-an biztos voltunk a tanfolyamon, és mindig megnéztük a rajzolások után egymás munkáit, és valóban, mindenkinél egyértelműen látszott: a dolog működik. Nyilván megvoltak azért itt is a különbségek, de azt azért valószínűleg senki nem várta, hogy 30 db Picasso fog távozni a végén a tanfolyamról. (De pl. 30 Picasso jelölt már simán 🙂 ) Mert mint bármi esetében, itt is csak egy dolog megtanulni a technikákat, a gyakorlás az, ami az emberből ki tudja végül hozni a maximumot. 4 egymás utáni napra volt szétosztva a tanfolyam, 3 esti alkalom (3-4 órás), és egy fél napos a végén. Első nap 4 „szint felémérő” rajzzal indult a tanfolyam – mielőtt még bármi elméletbe belementünk volna -, hogy lássuk, ki mit tud. (No meg legyen mihez hasonlítani az utolsó napi rajzunkat :)) A 4 rajzból volt két portré, egy magunkról, és egy valaki távol lévő emberről, és 2 kézfej rajz.
Az első nap kataszrófái és a kézfejem 🙂
Itt jött az első felismerés az emberekben: a borzalmas portrék után mindenki meglepően jó kézfejet rajzolt. Ez hogy lehet? Nos, úgy, hogy a fejünket a bal agyféltekünk segítségével rajzoltuk, míg a kézfejünket inkább a jobbal. Miért? A trükk igen egyszerű. Ám ahhoz, hogy megértsük, kicsit ismernünk kell agyféltekeink működését. A bal agyféltekünkről azt kell tudnunk, hogy az a racionálisan működő, számokban, összefüggésekben gondolkodó agyféltek, ami műszaki terminológiával élve soros működésű. A múltban és a jövőben dolgozik. Folyamatos összehasonlításokat végez a múltbeli élményekkel, és azokból komponál lehetséges kimeneteleket a jövőre nézve. És soha, semmi nem jó neki. Örök elégedetlen. (A bal agyféltekünk mondja pl. azt is, hogy ááá, én béna vagyok a rajzoláshoz.) Ezzel szemben a jobb agyféltek (a párhuzamos működésű) a jelenben dolgozik. Csak a Mostra figyel, érzelmekkel, érzésekkel, színekkel, illatokkal, hangokkal, stb. dolgozik. Egyszerre. (Ez a kép elég jól szemlélteti a különbségeket.) És itt jön a különbség a két rajz között: Fejet mindenki rajzolt már rengeteget. „Tudjuk”, hogyan néz ki: fordított tojás, vagy kör, két mandulával, egy körtével a kettő közt, és alatta valami félbevágott szilvamag, a fej két oldalán két szembe fordított hármassal. Haj gyanánt valami satírozás jó is lesz. De kézfejet, főleg egy nem kinyújtott ujjú pozitúrában, hanem kicsit furán beállítva senki nem szokott rajzolgatni. Az agynak nincs róla emlékképe, előre kialakított prekoncepciója, hogy hogyan is néz ez ki lerajzolva, milyen formákat kelll rajzolni, hogy az hasonlítson rá. Legalábbis a bal agynak. Így kénytelen segítséget kérni a jobb agyféltektől. Aki nem nézi, hogy az egy kézfej. Azt nézi, ami az. Formák, színek… És elkezdesz rajzolni. Nem ujjat, hanem vonalakat, formákat. Úgy, ahogyan azt megfigyeled, ahogyan az valójában kinéz, ahogyan azt a szemed látja. És voila!
Itt már azért kezdtük kapizsgálni a lényeget Valójában ennyi a rajzolás „titka”. Hogy el kell engedni az agyban létező mintákat a dolgokról, azok papíron való kinézetéről, és azt rajzolni, amit látunk, nem pedig egy sémát. Vonalakat, formákat, színeket, tónusokat, stb. Legyen az akár egy virág, akár egy arc, vagy autó. Mert mindenki rajzolt már sok-sok tütüt, meg almát (kiskorában főleg), szépen leegyszerűsítve. És az be is vésődött az agyba. És azóta is ezeket rajzolgatjuk. Pedig valójában a dolgok nem is úgy néznek ki. Rajzolni pedig tényleg mindenki tud. Vonalakat rajzolni ki nem tud? Írni is tudsz nem? Ugyanaz. A tanfolyamon igazából olyan rajzolási feladatok vannak, amik jellegükből fakadóan kispadra ültetik a bal agyféltekünket, hogy megtanuljuk, hogyan rajzoljunk főleg a jobb agyféltekünkre támaszkodva inkább. Illetve természetesen némi elméleti, illetve technikai tudás is azért átadásra kerül a rajzolás alapjaival kapcsolatban. (Tónusok használata, arányok mérése, stb.) Ezt is már rengetegen tanítják, nyilván itt is vannak ügyesebb és kevésbé profi tanárok. Én Gombás Mónikánál voltam, a tanfolyama nagyon tetszett, végig jól éreztem magam. Más ugyanilyen tanfolyamokról ugyan nem tudok nyilatkozni, de szerintem aki teheti, próbálja ki egyszer. Ha másért nem, azért, hogy egy újabb lépéssel közelebb kerülhessünk ahhoz, hogy a világot olyannak lássuk, amilyen. Ne pedig olyannak, amilyen a múltban volt, vagy a jövőben lehetne.
Az utolsó napi önportrém.