Egyhetes szigetközi kenutúra élményei 2 percben

Múlt vasárnap megtömtük a 80-90 literes túra-háti-szörnyeket, majd nekiindultunk a vonat tortúrának Dunakilitire. Mire odaértünk, én hagyomány szerint már nem voltam szomjas 🙂 , úgyhogy kezdődhetett is az esti buli. Majdnem minden este sikerült valami finom bográcsosat összerakni, túrós csuszát, paprikás krumplit, tojásos-tarhonyás lecsót, volt szalonna sütés, és persze májkrém és egyéb konzerv maraton.

Néhány saját fotó a túráról:

Dunakilitiről bóklásztunk 3 napot, majd csütörtökön leeveztünk Cikola szigetre, és pénteken még ott evickéltünk. Gyönyörű a táj, nagyon szép kis vadregényes szűk ágak is vannak, láttunk hydrát (pár mp. a videóban), ami nem vidra, de mégis állat, kócsagokat, gémeket, hattyúkat, vízicsirkéket, színes szitakötőket, gyönyörű pillangókat és persze kisebb-nagyobb halakat. Piszok sokféle szép és kevésbé szép pókot, randa nudista csigákat, pici siklót, és még egy előttünk átúszó őzet is, illetve ki tudja még mit… A víz sok helyen akár másfél méteres betekintést engedett magába, olyan tiszta volt. Még fürdéshez sem volt túl hideg, pedig már nyár vége volt igencsak.

Kipróbáltuk az állva evezést és a rönkön evezést is több-kevesebb sikerrel. Nem tervezett borulás szerencsére nem volt idén sem, de a susnyásba azért sikerült beszaladni véletlenül egyszer-kétszer… 🙂 (Idén úgy tűnik a fényképezőgépem is megúszta – illetve pont, hogy nem úszott el szerencsére, így idén fotókat is tudok prezentálni párat, csak a hangulat kedvéért.)

A ronggyá ázást sem úsztuk meg, utolsó nap, utolsó háromnegyed órájában kapott el minket egy óriási vihar, de legyűrtük 🙂 Ezen a napon sikerült ropogósra is sülnöm, mivel egész nap borús időre számítottunk, így nem naptejeztem, aztán jött pár órás meglepi napsütés. 

A kempingek jók voltak mindkét helyen, mindenhol volt melegvíz, rendes WC, és hideg sör 🙂 A sátrak bírták – már akinek 2 rétegű sátra volt 🙂 , de azért tegnap jólesett a ropogósra sült hátamat már puha ágyon pihentetni. Izomláz elmúlt, ülőgumók visszagömbölyödtek, lassan visszarázódunk a “civilizált” életbe.

Röviden ennyi, el kell menni, meg kell nézni! Mint ahogyan már kb 6 éve, minden évben, azt hiszem jövőre is megyek 🙂

Miért hagytam el a fényképezőgépem?

Az van ugye, hogy minden ami az életünkbe bekerül, azt mi vonzzuk bele. Legalábbis aszerint az életszemlélet szerint, amit én is elfogadok. Vagy azért ejtettem bele a Tiszába, mert voltak képek rajta, amik nem kellett volna, hogy rajta legyenek – ilyenről nem tudok, vagy mert egyszerűen tudat alatt én akartam elhagyni. 

Sokat gondolkodtam rajta, és rájöttem, hogy bizony egy ideje vágytam már egy új gépre. Szerettem ezt, kicsi volt meg minden, jó képeket csinált sötétben ahhoz képest, hogy alsó kategóriás gép volt, de bizony baromi lassú volt, és sok szép pillanatnak sajnos csak az “árnyékát” tudta lekapni…
Ám én úgy voltam vele, hogy áh, nem veszek még újat, jó ez még, majd ha tönkremegy, vagy iliyesmi, vagy max jövőre.. Nos, úgy tűnik, tudatalatt megoldottam ezt a “problémát” magamnak és szépen beleejtettem a Tiszába szerencsétlent.. (Mert egyszerűen nem értem hogy történhetett, egész túrán mindig a kenu felett adtuk át egymásnak a gépet, sosem a víz felett, és most, hogy egyetlen alkalommal valamiért mégis a víz felett nyújtottam előre, egyből kicsúszott a kezemből.. Ne kérdezze senki hogy csúszhatott ki, mert nem tudom..) Ha ez tényleg ezért történt, hát üzenem a tudatalattimnak, hogy köszi a segítséget, de igazán várhatott volna ezzel a “balesettel”, míg lementem az 1 hetes túra több mint 300 képét… Vazze..