Üdvözöllek!

Ágoston Péter

Annyi helyen vannak megnyilvánulásim már a weben, hogy úgy éreztem kell egy oldal, ahol minden összeér. Vagy ahonnan minden kiindul. Mindegy. A lényeg, hogy Te erre a lapra tévedtél éppen. Remélem megtalálod amit keresel.

Megtalálhatod mindennapjaim publikus mozzanatait, csapongó elmém digitalizált, írásos szösszeneteit, zenei próbálkozásaim eredményeit, különböző elérhetőségeim, illetve azok hivatkozásait, akik valamilyen módon inspirálnak vagy inspiráltak az életben.


Pár szót rólam:

1982. október 2-án születtem Veszprémben, majd Balatonfüreden éltem egészen középiskolás éveimig, amiket Pakson töltöttem iskolaidőben az Energetikai Szakképzési Intézetben, ahol programozói szakot végeztem. Ezt még megfejeltem újabb 4 év (főleg) informatikai tanulmánnyal Pécsen a PTE Pollack Mihány Főiskolai Karán. Azóta rendszergazdaként dolgozom egy szép nagy multinál (CIB Bank Zrt). Jelenleg Budapesten élek.
Szabaidőmet zenélgetéssel, útkereséssel, szórakozással és a gépem nyomkodásával töltöm. (Illetve újabban kerékpárom defektjeinek javításával, de erről szeretnék leszokni..:)
Nemrég készült elem egy interjú is a neten, ha érdekel, abból is megtudhatsz pár "kulisszatitkot" :)


Üzennél nekem?


Bejegyezve 2009. Szeptember 25-én
 
Design downloaded from free website templates. | Website Design by Flash Website Templates